A gyáripar helyzetének konjunkturális alakulása
Írta: Varga István dr. egyetemi magántanár
Világgazdasági Szemle – Budapest, 1937. január 4. * IV. évfolyam 1. szám
A m. kir. Központi Statisztilkai Hivatalnak évről évre közreadott, a gyáriparra vonatkozó statisztikai adaiai rendkívül értékes képet nyújtanak a gyáripar fejlődéséről. A legújabb, az 1935. évre vonatkozó adatok a sajtó útján már nyilvánosságra kerültek. A szóbanforgó adatok azonban módot nyújtanak további érdekes számításokra. Két korábbi tanulmányomban[1] ezeket az adatokat 1933-ig, részben pedig 1934-ig bezárólag feldolgoztam.
Talán nem érdektelen, ha e korábbi tanulmámyaim nyomán a Statisztikai Hivatal újabb adatait is átdolgoztam.
- A gyáripári tőke-hozadékkoefficiensének változása
A gyáriparban teljesített munkanapok száma 1935-ben 1934-hez képest 11%kal, 1932-höz viszonyítva pedig 32%- kal emelkedett. A teljesített munkanapok száma ekkor márcsak 10%-kal volt kisebb, mint az. 1928. évi csúcspont idején, de az 1925-27. évi átlaghoz képest 5%-os többlet jelentkezett.
A gyáripari termelés bruttó értéke 1935-ben 11%-kal nőtt. Az 1933. évi minimumhoz képest a többlet 25%-os. Az 1928. évi maximumtól a termelés 1936. évi bruttó értéke még mindig 24%-kal elmaradt a bekövetkezett jelentős olcsóbbodás következményeképpen, de az 1925-27. éveik átlagával szemben a csökkenés csak 6%.
A gyáripari termelés helyzetére a bruttó termelés alakulásánál a nettó termelési érték (value added by manufacture) jellemzőbb. Ezt akkor nyerjük, ha a bruttó termelés értékéből levonjuk a termelés során felhasznált nyersanyagok, félgyártmányok és üzemi segédanyagok, valamint a türe- lő- és világítási anyagok értékét. A gyáripari termelés nettó értéke 1935-ben 7%-kal növekedett és ekkor az 1933. évi mélyponthoz képest 19%-os emelkedést mutatott. Az 1929. évi csúcsponttal szemben a csökkenés még mindig 24%-os, az 1925-27. évek átlagával szemben azonban csak 1%.
A gyáripari nettó termelési érték jelzi azt, hogy a gyáripar közvetetlenül mennyivel járult hozzá a nemzeti jövedelem képződéséhez. Ha azonban a gyáripari vállalatok helyzetét kívánjuk elbírálni, márpedig a konjunktúra alakulása szempontjából ennek döntő jelentősége van, azt kell megvizsgálnunk, hogy a gyáripari termelés értékéből minő összeg marad meg a vállatok tőkeszolgálatának ellátására.
Ez az összeg a rendelkezésre álló statisztikai adatok segítségével pontosan nem állapítható meg, merít ha a gyáripari termelés nettó értékéből levonjuk a kifizetett munkabéreket és tisztviselői fizetéseket, oly összeget kaptunk, melyből a szorosan vett tőkeszolgálat elláitására, vagyis az adóssági kamatokra és a saját tőke kamatozására és amortizációjára szükséges összegeken, valamint a nyereségen kívül néhány kisebb jelentőségű kiadást (biztosítási díjakat, reklámköltségeket stb.), valamint az adókat is fedezni kell. Csupán az adótétel elhanyagolása jelent bizonyos hibát, amely azonban – mint az idézett tanulmányomban bebizonyítottam – nem nagyon nagy jelentőségű. Az pedig, hogy a szóbanforgó számítás a gyáripar saját és idegen tőkéjének arányára nincs tekintettel, közgazdasági szempontból teljesen megfelelő eljárás, mert a közgazdaság szempontjából csak az irányadó s csak az jelzi a gyáripar helyzetének változásait, hogy minő összeg áll az egész tőkeszolgálat ellátásának rendelkezésre. A szóbanforgó összeg 1935-ben 7%-kal nőtt és ekkor az 1933. évi mélypontnál 22%-kal volt magasabb. Bár az 1929. évi csúcsponttal szemben még ekkor is 21%-kal elmaradt, az 1925-27. éveik átlagával szemben már mégis 6%-os többletet tüntétett fel.
Figyelembe kell azonban venni, hogy a gyáripari termelés fejlődése részben a gyáriparba évről évre befektetett új tőkéknek köszönhető. Ha az ipartelepek száma csak kisebb mértékben is emelkedik (1935-ben 3%-ka), a gyáripar kapacitásának növekedése, amelyet a gyáripar erőgépeinek és idegen áramot fogyasztó villamosmotorainak lóerőszáma jelez, évről évre elég tekintélyes. Ennek töbhlete 1935-ben ugyan szintén csupán 3% volt, de az 1925-27. évek átlagával szemben már 47%-ot ért el. Ha tehát a gyáripari termelés értékéből a tőkeszolgálat ellátására maradó összeget, a gyáripari kapacitás változásainak megfelelően korrigáljuk, úgy azt tapasztaljuk, hogy ez 1936-ben csupán 4%-kal, az 1933. évi mélyponttal szemben pedig 16%kal nőtt. Ekkor azonban az 1928. évi csúcsnál még mindig 39%-kal, az 1925-27. évek átlagánál pedig 27%-kai kisebb volt.
Közgazdasági szempontból még másra is tekintettel kell lennünk. Monetáris okok következtében az általános árszint hanyatlott és így a tőkebefektetések értéke illetőleg újraelőállítási költsége is csökkent, ha a tőkebefekteitések értéke a pénzérték növekedése következtében csökken, közgazdaságilag elképzelhetetlen, hogy a tőkebefektetések tőkeszolgálatának ellátására ugyanoly összeg maradhasson rendelkezésre, mint korábban. De azt tapasztaljuk, hogy a gyáripar helyzete 1935-ben, noha erre tekintettel is vagyunk, csak mérsékelten javult meg, amennyiben a gyáripari tőke jelzett hozadékkoefficiense ekkor csupán 4%-kal volt nagyobb, mint 1933-ban, 20%-kal nagyobb, mint az 1933. évi mélypont idején és még mindig 20%-kal kisebb, mint 1927-28-ban.
- A gyáripar technikai haladása és racionalizálása
Régi tapasztalat, hogy a technikai haladás és racionalizálás válságos esztendőkben a legkülönbözőbb okok következtében gyorsabb ütemű, mint javuló konjunktúra idején, amikor a rentaihilitást más körülmények is megfelelően biztosíthatják. Nagy szerepe van annak is, hogy válság idején csupán a legjobb fölszerelésű üzemek és üzemrészek dolgoznak, míg javuló konjunktúra idején a kevésbé racionalizált üzemek és üzemrészek foglalkoztatottsága is emelkedik, ami természetszerűen visszahat a racionalizálás tapasztalt átlagos mértékére. Ez nem csupán magyar, hanem vilálelenség és rendkívül érdekes, hogy különféle országoknak hasonló jellegű, de sok tekintetben eltérő módszerekkel kiszámított statisztikai adatainak irányzata mily messzenenően párhuzamos.
A technikai haladás és racionalizálás átlagos mértékét megállapíthatjuk, ha azt vizsgáljuk meg, hogy a gyáriparban foglalkoztatott munkások által teljesített egy munkanapra eső termelési érték a bekövetkezett árváltozások ha- táisainak kiküszöbölése után miként változott meg. Ekkor a következő eredményeket kapjuk:
Mindezek az adatok azt jelzik, hogy a magyar gyáripar helyzete 1935-ben, ha a válság legsúlyosabb éveihez képest már meg is javult, mégsem érte el a válság előtti szintet. Az 1935. év sok tekintetben stagnáló volt, a korábban megindult javulás nem folytatódott. A nagy javulás folyamata csak 1936-ban indult meg és ezért az 1936-ra vonatkozó adatok majd kétségtelenül a közölteknél lényegesen kedvezőbb képet fognak feltüntetni.
[1] Adalékok a magyar gyáripar helyzetének konjunkturális alakulásához. Budapest, 1935. Über die Messung der Erfolge des technischen Fortschrittes und der Rationalisierung in der Industrie. Beitrage zur Konjukturlehre. Berlin 1936.