A világgazdasági válság helyzetképe

† Dr. Varga István /1934/

Úgy a hosszabb időn keresztül érvényesülő gazdasági fejlődés, mint a konjunkturális változások lefolyása is többnyire fokozatos. Az átmenetek lassúak, még a válság kitörése is csak a felületes szemlélő számára következik be hirtelen. Alapos vizsgálat ugyanis ezek esetében is meggyőzhet arról, hogy a válság kitörésének is hosszabb előzményei vannak. De agrárállamokban a gazdasági esztendők vége és az új gazdasági esztendők kezdete a konjunkturális fejlődés szempontjából is bizonyos elhatárolást jelent. Ezekben ugyanis a gazdasági fejlődés oly mértékben függ össze a mezőgazdaság helyzetével, hogy a termés nagyságának, különösen pedig a termés piacra hozható részéből elért bevételnek változása a gazdasági helyzet alakulását mélyrehatóan befolyásolja. Ha tehát a gazdasági évek fordulói agrárállamokban a konjunkturális fejlődés szempontjából a cezura jelentőségével bírnak, időszerű, hogy az új gazdasági esztendő elején a konjunkturális helyzetet megvizsgáljuk és a várható fejlődés irányzatát megítéljük.

Nagyon általános az a felfogás, amely a közelmúltban lezajlott világválság indokait jórészt monetáris tényezőknek tulajdonítja. E felfogás hívői részben a rendelkezésre álló aranymennyiség ki nem elégítő voltának, részben pedig az arany egyenetlen eloszlásának tulajdonítják a válságot. Egyik felfogás sem helytálló. Az aranymennyiség gyarapodásának üteme egyik esztendőről a másikra alig változik meg s ezért – még ha az aranymennyiség gyarapodása netalán lassúbb is volna a világtermelés fejlődésénél — ez legfeljebb a konjunktúra hosszú hullámának irányzatát befolyásolhatná, de nem tehető felelőssé az 1929-ben kitört válságért. Az arany egyenetlen eloszlása pedig a válságnak nem elsődleges oka, hanem csak következménye volt, igaz azonban, hogy olyan következménye, amely tovább gyűrűzött és így a válság további alakulásának, ha nem is végső, de mégis oka lett.

A jelenlegi válságnak voltak spekulációs okai is, de huzamosságát mégis a termelés és fogyasztás aránytalanságainak kialakulása idézte elő. A túlhajtott spekuláció jelenségei

vei tulajdonképpen csak az Egyesült Államokban lehetett találkozni, ahol egy éveken át tartó tőzsdei hosszmozgalom a részvényárfolyamokat 1929 őszéig rendkívül magasra tornázta fel. Akkoriban ugyan megnyilvánultak olyan vélemények, hogy ez az árfolyamemelkedés nem lehet aggodalmas, mert egyszerű következménye annak, hogy az amerikai gazdasági élet magasabb kamatszínvonaláról alacsonyabb kamatszínvonalra állítódik át, mely alacsonyabb kamatszínvonal következtében a vállalatok értékének – változatlan rentabilitás mellett is – szükségszerűen megfelelően magasabbnak kell lennie, mint korábban, a magasabb kamatszínvonal idején.

De már akkor is nyilvánvaló volt, hogy ez az okoskodás nem lehet helytálló. E tekintetben hivatkozhatom arra, hogy a Magyar Gazdaságkutató Intézet 1929. évi április hó 30-án megjelent jelentésében szószerint a következőket írtam:

„Ezekkel szemben áll a newyorki tőzsde tartós és még csak mindig átmenetileg megtorpant hosszmozgalma, amely azonban nyilvánvalóan előbb-utóbb ki fog merülni és egy oly visszaesésnek helyt adni, amelynek következményei ma még beláthatatlanok.”

Ezzel a visszaeséssel még az árfolyamemelkedések magyarázatául felhozott megoldás helytállósága esetén is számolni kellett. A tőzsdei hosszmozgalom ugyanis hatalmas spekulációs pénzszükségletet idézett elő, amely előbb-utóbb a pénzpiaci kamattételeket is jóval magasabbra emelte, semhogy az árfolyamemelkedések megokolásául szolgáló alacsony kamatszínvonal megmaradhatott volna. Amíg a tőzsdei árfolyamemelkedés tartott, ez nem volt baj, mert azért, hogy a kölcsönpénzért fizetendő kamat magasabb volt a részvények rentabilitásánál, az elérhető árfolyamemelkedés kárpótolt. De nyilvánvaló volt, hogy ennek előbb-utóbb meg kell szűnnie, ha máskor nem, akkor, amikor az árfolyamszint hozzá alkalmazkodott a várható alacsonyabb kamatszínvonalhoz. Az ezzel kapcsolatos átmenetnek szükségszerűen részvénykínálatot kellett eredményeznie, úgyhogy már erre való tekintettel is a newyorki tőzsdespekuláció letörése merőben monetáris körülmények következtében elkerülhetetlen és ezért előrelátható volt.

De a közelmúltban lezajlott világválságnak a newyorki tőzsdei konjunktúra összeomlása csak egyik, majdnem mellékes oka volt: Az igazi ok a termelés és fogyasztás világszerte kialakult aránytalansága volt. Ez az aránytalanság úgy mezőgazdasági, mint ipari téren volt tapasztalható.

Ipari téren főként a beruházási iparok, így pl. a gépipar bizonyult túlméretezettnek. A XIX. század végén a világgazdaság hatalmasan fejlődött. A régi kultúrországokban, de különösen az újabban megnyitott távoli területeken vasútak épültek és a világgazdaság különböző részeinek szorosabb összekapcsolódása a hajótér-szükségletet is nagyon növelte. Mindkét körülmény, de a szükségletek fejlődése általában is hatalmas vas- és gépipari szükségletet támasztott, amelyhez a termelő apparátus gyorsan alkalmazkodott. Ez a termelő apparátus valószínűleg már túlméretezettnek bizonyult volna akkor, mihelyt a szóbanforgó berendezések kiépültek, az új beruházási szükséglet csökkent és inkább csak a meglévő berendezések karbantartására és utánpótlására szorítkozott.

Ezt a valószínű válság-okká válható fejlődést a háború kitörése akadályozta meg, amely a nehéziparral szemben támasztott szükségletet rendkívül fokozta. Ez a szükséglet a háború utáni első esztendőkben is igen nagy volt, a háborús károk pótlási szükséglete következtében. Ehhez járult az automobilipar rohamos fejlődése is. A vas- és gépipar kapacitását tehát világszerte tovább növelték. De mihelyt mindezeken a területeken a szükséglet állandó fokozódása megszűnt és a fedezendő szükséglet az utánpótlási szükségletre korlátozódott: a vas- és gépipar kapacitása túlméretezettnek bizonyult, ami szükségszerűen válság-okká vált.

A mezőgazdaság terén mutatkozó túltermelés a válságnak szintén egyik oka volt. A termelés nagyon fejlődött, egyes országokban a termelési költségek is jelentősen olcsóbbodtak. Ehhez járult néhány esztendő nagyon kedvező termése. A mezőgazdasági termékek nagy árhanyatlása nemcsak a mezőgazdaságot hozta világszerte válságba, hanem az egész világgazdaság szerkezetét is.

Ugyanis a világ legtöbb agrárállama nemzetközileg el volt adósodva. Fizetési mérlegük egyensúlyát exportfeleslegeikkel, vagy külföldről felvett kölcsönökkel fedezték. A newyorki tőzsdeválság azonban az újabb külföldi kölcsönök fölvételét megakadályozta, nem is szólva arról, hogy az agrártermékek árhanyatlása által előidézett válság ez országoknak hitelképességét amúgyis lerontotta. Az exportfölösleg pedig az alacsony árak mellett nem volt elégséges a fizetési mérleg egyensúlyának biztosítására, különösen azért, mert a válság következtében a külföldről nyújtott kölcsönöket nagy tételekben kezdték visszavonni. Mindennek következtében az agrárországok előbb vesztették el aranykészletüket – tehát ez idézte elő azt, amit a köznap az arany egyenlőtlen elosztásának nevez! – s amikorra az aranykészletek jelentősen apadtak, a külföldi fizetések korlátozásának elrendelése elkerülhetetlenné vált.

Ez természetesen nagy zavarokat okozott a világgazdaságban és a nemzetközi kereske-

Világgazdasági Szemle, 1934. augusztus 2.