A gazdaság válságokon át fejlődik? Korábbi korszakok tanulságai.
Dr. Bod Péter Ákos
Mottó:„… a legutóbbi ötven évben például nem a megtakarítás és a rendelkezésre álló munkamennyiség gyarapodása változtatta meg a világgazdaság arculatát, hanem a mást alkalmazás” (J. Schumpeter, 1934.)
Krízisben vagyon és terv avul, értékrend változik
A válság fogalmával könnyű visszaélni.[1] Még javában tartott a nyugati piacgazdaságok egyik leghosszabb üzleti növekedési ciklusa 2019-ben, amikor a közbeszéd fórumain folyamatosan taglalták a következő válság bekövetkezésének esélyeit. Ám a legpesszimistábbak is a világgazdasági növekedés ütemcsökkenését, tehát még csak nem is a konjunktúra-ciklusok szokásos recessziós szakaszát vetítették elő.
Ehhez képest az, ami 2020 tavaszán országonként eltérő mértékben, de egyaránt visszaesésben öltött formát, valóban kiérdemeli a válság nevet. Abban is, ami az üzleti tevékenység mérhető dimenzióiban történt, hiszen „békeidőben” elképzelhetetlen negatív számok jelentek meg az első hónapok statisztikáiban, másfelől pedig abban, hogy az emberek, szervezetek, intézmények terveiben és programjaiban törés állt be.
A mottóban idézett szerző, az Osztrák-Magyar Monarchia szülötte, Joseph Schumpeter A gazdasági fejlődés elmélete című nagy munkájában, melyet még az 1920-as években írt, és kibővítve angolul 1934-ben publikált, visszatérően használja a terv fogalmát. Így írja le az üzleti ciklus megtörését, a visszaesés bekövetkezését: „Rengeteg érték semmisül meg; megváltoznak a gazdasági rendszerben szerepet játszó vezető emberek terveinek alapvető feltételei és feltevései. A gazdasági rendszernek az újabb előrehaladáshoz erőgyűjtésre van szüksége; értékrendjét újjá kell szerveznie. Az ismét meginduló fejlődés pedig nem egyszerűen a régi folytatása, hanem új fejlődés. Igaz, a tapasztalatok szerint több-kevésbé ugyanolyan irányú, mint a korábbi, de sok ’terv’ folytonossága törést szenved.” [2] Az idézett szövegbe már beleépült a modern piacgazdaság működésében megszerzett tapasztalata, mely szerint a konjunktúraszakasz előre megjósolhatatlan időpontban lezárul, és szükségszerűen átmegy dekonjunktúrába. Akkor pedig a korábban kialakított termelési, értékesítési programok (a „tervek”) irreálissá válnak. Az élet ugyan igyekszik visszatérni a korábbi keretek közé, de a vállalkozók – ugyancsak Schumpeter szavával – nem tudják átugrani a visszaesés szakaszát.
A megfigyelés pontos: a valódi krízis (és nem csupán kisimított ütemlassulás) értéket semmisít meg. Egyben pedig újjászerveződik az értékrend a válság nyomán. A megállapítás első mondata magától értetődik, hiszen a válság során a kereslet visszaesése és a kínálati lánc zavarai nyomán az addig felhalmozott készletek, a kibővített termelési kapacitások hirtelen vesztenek értékükből, a felvett adósságok azonnal nyomasztó teherré válnak, a vállalkozások egy része nem képes talpon maradni.
A másik mondat viszont némi kommentárt igényel: azt állítja tömören, hogy a válság utáni szakaszban más számít helyesnek, jónak, követendőnek, mint addig. Értékrenden lehet magasztos dolgokat is érteni; most például a koronavírus miatt kényszerű társadalmi leállástól sokan várják azt, hogy az emberek rádöbbennek a mértéktelen anyagi fogyasztás értelmetlenségére, és így majd a krízis nyomán a közvélemény fogékonyabb lesz a környezeti értékekre. Nem lehet kizárni, hogy a járvány által kikényszerített életforma-változás valóban felerősít ilyen irányú érték-elmozdulást – de ennek kimondásához még korán van. Ezzel szemben már a legelső hetek tanulságai alapján megjelentek, pontosabban szólva felerősödtek bizonyos új evidenciák a szakmai körök, valamint nyilván a vállalatközpontok diszkrét belső értekezletein. Egyetértés körvonalazódik abban, hogy a túl hosszú termelési és szállítási láncolatok rövidítése, a nagyobb biztonsági készlettartás a helyes üzletpolitika a mai világban.
A termelési láncok rövidítésének drasztikus formája lehet az, ha korábban kiszervezett kapacitást visszatelepítenek a vállalatközpontba. Esetünkben a nyugat-európai és amerikai fejlemények a legizgalmasabbak, többszörös érintettségünk okán. De nem védi-e meg a kelet-közép-európai (KKE) térséget és benne a magyar gazdaságot az itteni alacsony bérszint? Lehet ebben reménykedni, ám az automatizáció, robotizáció és a mesterséges intelligencia által teremtett lehetőségek kihasználásával csökkenthető az üzleti tevékenységek nagy részénél a munkabér-érzékenység. Megmarad azonban az ügyleti (tranzakciós) költségek szerepe az üzlet újratervezésében; a szállítási, monitorozási költség, tőkeköltség, a szabályozási és adózási környezet minősége továbbra is lényeges lokációs tényező.
Ezek figyelembe vételével a KKE-térség részben veszíthet, ám más esetekben akár még nyerhet is a nagy átrendeződésben. A nyugat-európai nagyvállalatok ugyan költségokokból nem fogják teljesen megszüntetni a kiszervezés gyakorlatát, viszont bizonyosan diverzifikálják szállítási útvonalaikat és beszerzési forrásaikat, felülvizsgálják a működésük fenntarthatósága szempontjából döntő alkatrészek és részegységek listáját. Növelik input-készleteiket, a modularitás alkalmazásával helyettesíthetővé téve az alkatrészeket, a költségminimalizálás helyett vagy azzal egyenrangúan beépül a tervezésbe a kockázat-minimalizálás aspektusa.[3]
Van-e már jel, tényszerű adat az átrendeződésre? Egyedi esetekből kockázatos folyamatra következtetni, de minden trend néhány esettel indul. Így több mint elgondolkodtató az, amely 2020 elején következett be az ötszáz főt foglalkoztató nemesvámosi MTD-gyárral. Bezárása és a tevékenység áthelyezése azért különösen érdekes, mert nem a kereslet visszaesése indokolta a döntést; a bejelentés szerint költséghatékonyabb helyszínekre helyezik át a termelés, ami konkrétan azt jelenti, hogy a fűnyíró traktorokat az anyavállalatnak az Egyesült Államokban és Izraelben található automatizált üzemeiben fogják gyártani.[4]
Emellett azért még egyelőre folytatódik a magyar telephelyekre irányuló működőtőke-áramlás is. Értelemszerűen a folyamatban levő ügyletekről még a koronavírus-járvány előtt döntöttek: az 2018. év legnagyobb ügyletei a Samsung igen vitatott gödi bővítése (1,2 milliárd euró költségű akkumulátorgyár), a szintén koreai SK Innovation valamint a japán Toray Industries akkumulátorgyára, továbbá a német Infineon félvezetőgyára.[5] Az akkumulátorgyárak az elektromos autógyártásra átállás trendjébe illeszkednek, a félvezetőgyártás pedig a térségben és azon belül nálunk is működő elektronikai cégek közeli ellátását is szolgálja. Ami a közeljövőt illeti, a téma kutatója megjegyzi: bár néhány ipari projekt érkezhet a kapacitásoknak Ázsiából történő visszatelepítéséhez kapcsolódóan, de hazánk esélyei igazából az üzleti szolgáltatások, távorvoslási szolgáltatások terén nyílnak, sőt a távmunka térnyerésével megnőhet a megfelelően képzett, de alacsony bérű vidéki munkaerő bevonása (Sass, i. m. )
Ami jön, más lesz, mint a múlt. De melyik múlt?
Vajon milyen lesz az a gazdaság, amelyben a hazai és nemzetközi tőketulajdonosok előállnak új üzleti terveikkel? Mivel a 2020-as krízis nem gazdasági eredetű, noha súlyos gazdasági következményekkel jár, most sosem látott bizonytalanság övez minden üzleti döntést. A történelmi párhuzamokra nehéz támaszkodni, hiszen ehhez hasonló globális válságot még nem regisztráltak. Az olyan viszonylag jól modellezhető kérdésben sincs egyetértés a szakmai körökben, hogy a válság utáni időszak inflációs avagy deflációs lesz-e; történelmi párhuzamként a német hiperinflációt hozó 1920-as évek fejleményei is előjönnek.[6]
Nem könnyű előképet találni, és nemcsak a koronavírus-járvány egyedisége miatt; ennyire szinkronizáltan, országonként szinte csak egy-két hetes különbséggel fellépő gazdasági leállás eddig sosem következett be. A járvány mint sokkhatás ugyan tekinthető szimmetrikusnak, hiszen a gazdaságok óriási többségét egyforma előjellel, mégpedig negatívan érinti, ám az országonkénti reagálás nagyon fontos részletekben eltérő lett már 2020 legelején. Ám a korábbi krízisekből sem egyformán kerültek ki a nemzetgazdaságok, mint ahogy a vállalkozások, földrajzi térségek, társadalmi rétegek, egyének sem.
A gazdasági elemzők az üzleti ciklus lefutásának prognosztizálásához mégis visszanyúlnak a gazdaságtörténeti előzményekhez. Az időbeli közelség okán a 2008-as nagy pénzügyi válság a leggyakrabban idézett példa. A termelésvisszaesés kiváltó oka most ugyan nem pénzügyi természetű, mégis az akkori társadalmi és gazdasági reagálás adhat bizonyos információt a jövő megbecsléséhez. Mindazon elemzők, akik a 2020 tavaszi nagy leállást követően „felpattanást” valószínűsítenek, a megelőző válság sikeres eseteit tarthatják szem előtt. Holott akkor is hol V vagy U, hol pedig W avagy L lefutású volt az output alakulása országonként. Annyiban valóban létezik párhuzam, hogy 2007 tájt már a levegőben volt az érzés: a túlfutott trendek megtörnek, az éveken át tartó termelésnövekedés, profitbővülés nem tud folytatódni. Azt azonban nem lehetett előre látni, hogy egy látszólag másodlagos súlyú amerikai belső ügy (az ingatlanbuborék és az ahhoz kötődő ’sub-prime’ hitelezési buborék) lesz majd az, amely megroppantja a nemzetközi pénzügyi piacokat.
2008-ban az 1929-es nagy világgazdasági válság emléke hatott a döntéshozókban; az első nagy gazdasági krízisre adott túl óvatos amerikai kormányzati reagálás rossz példaként rögzült a társadalmi emlékezetben. Ez a történelmi tapasztalat segített a 2008/2009-es jelentős szövetségi kormányzati beavatkozás szükségességének elfogadtatásában.
Magyar viszonyok között viszont 2020-ban a 2008-as állapot nem adhat erős gondolati támaszt, 2008-ban pedig a magyar közgondolkodásban nem jelent meg erősen az 1929-es világgazdasági válság emléke. A koronavírus-epidémia nagyon más állapotban érte Magyarországot, mint amilyen pénzügyi helyzetben volt 2008-ban az akkor még csupán néhány éves EU-tagsággal a háta mögött az ország. Az időközben megsokszorozódó EU-forrásbeáramlás révén a magyar gazdaság külső adóssági pozíciója hatalmasat javult 2020-ra, a devizatartalékok szintje jóval nagyobb összegszerűen, és arányait tekintve is kielégítő. Az unió költségvetési szabályrendszerének nyomása alatt a magyar költségvetési hiány mértéke sem tudott úgy elfutni, mint 2001 és 2006 között – ahonnan sajnos egyenes út vezetett el az államháztartási csőd lehetőségének 2008 őszi felbukkanásáig. De a legfőbb különbség: a termelési folyamatok leállása, a munkahelyek egy részének hirtelen leromlása-eltűnése 2020-ban nem a hitelhez jutás gyors megszűnése miatt állt be. Alkatrészellátási, piacbefagyási okok, a határok visszaállása, a személyes érintkezések felfüggesztése: mind olyan sokk, amelyet nem tud hatékonyan kúrálni a monetáris politikai lazítás. Ez viszont azt is magával vonja, hogy 2020-ra nem adható olyan egyszerű és erőteljes pénzügyi-gazdasági válasz, mint ami az IMF-EU csomagja formájában rövid időn belül megoldotta a magyar gazdaság 2008 őszétől kifejlődő pénzügyi válságát.
A 2020-as nagy leállás és a kapcsolatok fizikai megszakadása más korábbi eseményekkel mutat némi hasonlóságot. Ezek között megemlíthetjük az 1970-es évtized kétszeri olajválságát, mely lendületes, két évtizedes konjunktúrát tört meg váratlanul 1973-ban, amikor a nyersolaj ára hirtelen a háromszorosára nőtt.[7] Az OPEC-kartell megállapodása szerinti kitermelés-visszafogás az olaj fizikailag hiányát okozta, az pedig komoly ipari termelési krízist idézett elő, az olajbehozataltól függő társadalmak átmeneti megbénulásához vezetett. A bajok rávilágítottak a készletezés fontosságára, és az egy forrástól való koncentrált függés veszélyeire. Az első sokkot néhány évre rá újabb áremelkedés követte, amely súlyos inflációs következményekkel járt. A politikai, társadalmi megrázkódtatásokon túl azonban azt is megfigyelhettük, hogy nagy lendületet vett a miniatürizálás, az anyagtechnológiai haladás, az anyagtakarékos technológiák elterjedése.
A történelmi előzmények között azonban megemlíthetünk egy olyan krízist, amelynek tapasztalatai sokkal erősebben élnek a magyar társadalomban: ez az 1990-es rendszerváltozás. Látszólag kevés az párhuzam. Azt nem járvány idézte elő, és a társadalom nagy része számára ígéretes, bár kockázatokkal teli történelmi élményt jelentett. Továbbá az 1989-től kifejlődő folyamatokat ugyan a világ érdeklődéssel követte, mégsem volt globális esemény: az átalakulással járó gazdasági válság Európa keleti peremének ügye maradt, ha eltekintünk a német egyesülést követő bel-német bonyodalmaktól, vagy a finn átmeneti recessziótól, amely a Szovjetunió fizetési zavarai és gazdasági káosza miatt lépett fel.
Mégis található hasonlóság a ma krízisével. Akkor persze a geopolitikai viszonyok hirtelen átalakulása volt az, amely szétzilálta a kialakult termelési folyamatokat. Míg 2020 első hónapjaiban a kínai, majd az olasz járványesemények miatt tört meg számos ellátási lánc, a rendszerváltozás legelső, kritikus hónapjaiban az államközi szakosodás szétesése, a termékcsere leállása okozott vállalati csődöket az átalakuló politikai viszonyok közepette. Számos nagyvállalat, mely az 1960-as években önkényes centralizáció révén vált országos monopóliummá, vagy a szovjetek irányította államközi termelés-szakosodás keretében emelkedett ki nagy kapacitású domináns termelőként az 1970-es és 1980-as évek során, a kereslet hirtelen megszűnése miatt került padlóra 1990-ben és a rákövetkező rövid időszakban. E vonatkozás sajnos nem teljesen idegen a 2020-as helyzetben sem, mert néhány gazdasági ág (az idegenforgalom legfőképp) a kereslet beomlása miatt szenved.
Maga a rendszerváltozási válság a váratlanul mély visszaeséssel és a reméltnél elnyúlóbb helyreállítási periódussal egy még korábbi krízist is előhív a gazdaságtörténeti esetek tárházából. Ez pedig az I. világháborút követő sajátos társadalmi-politikai-gazdasági válság, a Monarchia szétesése után a szuverén Magyarország 1920-as megszületése. A trianoni békeszerződés évfordulója alkalmából az akkori terület- és lakosságvesztés inkább szóba jött a megemlékezések során, mint a gazdaság és társadalom működése. Pedig az is igen tanulságos, hogy milyen szerkezeti változások zajlottak le nagy sebességgel az új határok közé szorult országban.
Erről 1932-ben alapos munkát tett közzé Varga István, a Magyar Gazdaságkutató Intézet igazgatója Csonka-Magyarország gazdasági fejlődése című közleményében. A nemzeti tragédiával járó veszteségek számbavételét követően kiemelte az iparosodás és modernizáció eredményeit, a stabilizációs erőfeszítéseket, és éles szemmel ismerte fel a nagy krízist jellemző ellentmondásos folyamatokat. Mindezt olyan történelmi pillanatban, amikor a világgazdasági válság Magyarországot is súlyosan megrázta. Ahogy írja: „Az 1931 júliusában bekövetkezett pénzügyi összeomlás hatásait és a kibontakozás lehetőségeit még időelőtti volna vázolni.” Kimondja, hogy az összeomlás közvetlen oka a világgazdasági helyzetből fakadó bizalmi krízis volt, a külföldi rövid lejáratú követelések visszavonása vezetett el a fizetésképtelenséghez, ám az elemzés utolsó mondata igen fontos: „a jelenlegi magyar gazdasági válságnak endogén okai: belső diszproporciók, egyensúlymegzavarások fellépése”.[8]
Egy vonatkozást még érdemes részletesebben is idézni, mint olyan tényezőt, amely Varga István megfogalmazása szerint „valószínűleg még hosszú időn keresztül a magyar gazdasági helyzetnek depresszió idején és fellendülés korszakaiban egyaránt legjellegzetesebb ismérve lesz. A háború előtti gazdasági keretek egyeztetése az összezsugorodott gazdasági terület korlátoltabb lehetőségeivel még nem következett be teljesen. A vállalatok hosszú sora áll fenn, amelyek tőkehiány vagy rossz vezetés, de gyakran a technikai átszervezés lehetetlensége következtében még jó konjunktúra idején sem tudják teljes kapacitásukat kihasználni. E vállalatok tehát még a viszonylagos fellendülés idején is beteg gazdasági egységek maradnak, habár foglalkoztatottságuk ez időszakban természetesen valamivel jobb, mint különben. „[9]
Az itt szóba hozott jelenségről újabban a zombi-vállalatok elnevezés alatt olvashatunk a szaklapokban: az ilyen cégek jelentős szerkezeti változás vagy erőteljes konjunktúra-fordulat idején nem tudnak kellő rugalmassággal alkalmazkodni, de méretük miatt nem is tűnnek el a piacról gyorsan és nyomtalanul.[10] Ezek között van nagyon kicsi és igen nagy méretű cég is; az utóbbiak nemzetgazdasági jelentősége az igazán nagy (szociológia fontossága a kisebbeknek is komoly). Induló vagyonuk felélésével viszonylag sokáig képesek vegetálni, és nemzetgazdasági méretük miatt a kormány sem egykönnyen hagyja csődbe menni ezeket, ugyanakkor technológiai elmaradottságuk, gyenge vezetési nívójuk vagy egyéb szerkezeti okból nem képesek kihasználni a kínálkozó lehetőségeket.
Amint az 1920 utáni új magyar realitások között visszahúzta a gazdaságot a beteg vállalatok sora, ugyanúgy 1990-ben is lehúzta a dinamikát a gyors tönkremenetelhez túl nagy és túl sok értéket hordozó, de másfelől nem versenyképes nagyvállalatok köre. Emlékszünk: ezek esetében a sikeres privatizációra nem nyílott nagy esély, ám az állami tulajdonban tartástól sem volt várható tartós és érdemi javulás. Ez általános ügy: mindig időbe kerül a piactisztulás végbemenetele, és sosem veszteség nélküli. Íme, az egyik oka annak, hogy a politikai rendszerváltozás ígéretes pillanatát miért követte „felpattanás”.
2020-ban nem akkora a potenciális „beteg gazdasági egységek” jelentősége, mint 30 évvel korábban. Ám bizonyos, hogy a kereslet ingadozása, sőt ágazatonként eltérő mértékű átalakulása jelenleg is próbára teszi a cégek alkalmazkodási képességét, sőt életképességét. A betegségre hajlamos vállalatok azonosítása azonban különösen nehéz akkor, amikor a járvány miatti keresletcsökkenés széles vállalati kört sodort átmenetileg nehéz helyzetbe, és ezért okkal (és ok nélkül) életbe lép az állami intervenció. Az állami mentőakciók elvi célszerűségét nehéz vitatni, ám a beavatkozás meghosszabbítja a folyamatos hanyatlást olyan gazdasági szereplőnél, amely esetében a gyors leállítás lenne a legtakarékosabb megoldás. Még rosszabb a helyzet, ha az állam maga kezd bele olyan fejlesztésekbe, projektekbe, amelyek még jó konjunktúra mellett sem kellően rentábilisak, a gyenge üzletmenet éveiben pedig holt vagyonként vissza fogják húzni a gazdaságot; ilyenek a tömeges látogatókra tervezett világrendezvények, a sportkomplexumok és egyéb presztízsberuházások.
Tanulság: a múltat nem lehet végképp eltörölni
A korábbi magyar válságszakaszok felvillantása is jelzi: a fejlődés visszatérően megszakítások, újrakezdések, háborúk és forradalmak utáni helyreállítások sorozatán keresztük halad. Az európai nemzetek nagy többsége a magyarhoz hasonló módon sűrűn esett át megrázkódtatáson, hiszen a háborúk, a pénzügyi válságok és a természeti csapások hatásaitól senki sem mentes; a konkrét viszonyok azonban igencsak különböztek.
Varga István munkássága személyes illusztrációt ad a történelemnek való kitettségről: a trianoni határok közé szorított magyar gazdaságot elemezte, majd másfél évtizeddel rá a második világháború utáni helyreállításban vett részt, a pénzreform eminens szakértőjeként. Még később, pályája végén az 1956-as forradalom utáni korszakban a merev tervgazdaság óvatos reformjának előkészítésén dolgozott. Egy ilyen életpálya képében megjelennek a társadalmat formáló történelmi kataklizmák; ezek lenyomata megtalálható az emberi viselkedésben, a szokásokban, a várakozásokban és félelmekben, és általában azokban a társadalmi mintákban, amelyek tartósan kihatnak a magyar gazdasági fejlődésnek keretül szolgáló informális és formális intézményekre.
A legutóbbi világjárvány is egyike a visszatérően fellépő megszakításoknak és újrakezdéseknek. Ennek kapcsán is megmutatkoztak a válságok során szokásosnak mondható társadalmi minták, kezdve a korábbi háborús élményekből táplálkozó hiánypszichológia generációs átörökítésével, amely a liszt és cukor reflexszerű felvásárlásában ismét megnyilvánult. Ám ilyen a politikai hatalom azonnali aktivizálódása is, a centralizáció még magasabb fokára való törekvés, függetlenül attól, hogy van-e objektív szükség a hatalmi központosításra vagy sem.
A határok, amelyek az európai fejlődés hosszú menete folytán „légiesedtek”, most ismét effektív gátjává váltak az áruk, és főként az emberek szabad mozgásának, áramlásának. Ugyanakkor a kis és legfeljebb közepes méretű gazdasági entitásokból álló Európa nemcsak fejlődni, de tartósabban működni sem képes a nemzeti határok közé beszorítva, így a válságot közvetlenül követő szakasznak objektív okokból le kell zárulnia, hogy helyébe léphessen a normalizálódás és egyben liberalizálódás szakasza.
Mind ezek a hirtelen szakaszváltakozások a gazdasági élet szereplőire alkalmazkodási feladatokat rónak; nagyrészt ezek teljesítésén múlik a gazdasági siker és a fejlődési képesség. Mást jelent azonban a sikeres alkalmazkodás az eltérő körülmények között. Az is alkalmazkodás, ha a vállalkozás igyekszik megmaradni olyan csekély méret szintjén, ahonnan hamar el lehet tűnni a hatóságok látóköréből – ez azonban hosszabb távon csak a fennmaradást, de nem a fejlődést valószínűsíti. Nálunk bizony igen gyakori ez a reagálás, láttuk az 1950-es években, más viszonyok között a rendszerváltozási folyamatban, és vannak jelei annak, hogy a 2010 utáni recentralizációra is sokan visszahúzódással reagálnak. A 2020-as krízisre is lehetséges óvatos méretcsökkenéssel, takarékra állított üzleti móddal reagálni.
Alkalmazkodás viszont az is, ha a vállalkozás a külső kapcsolati hálóját úgy tágítja és erősíti, potenciális szövetségek és együttműködő partnerek megkeresésével, hogy akár váratlan fordulatok idején is maradjon mozgástér. Az adott munkamegosztási körbe bezárt vállalkozással megesnek az események, a tág háló részeként működő cég viszont aktív lépéseket tehet akár inputjainak kiesése esetén, akár pedig akkor, ha hirtelen bővülési lehetőségek nyílnak meg, amelyek megragadásához egyedül túl kicsi vagy túlságosan szakosított a cég önmagában.
Ez a kétféle reagálási mód (egyben kétféle kommunikációs működési rend) jelzi, hogy bár a külső sokkoktól, traumáktól nem tudja függetleníteni magát az egyes vállalat, mint ahogy az egyes nemzetgazdaság sem, de a megrázkódtatásokra adott válaszok nagyon különbözők lehetnek. A jól kiválasztott válasz nyomán a többieknél sikeresebb lesz az alkalmazkodás. Ezt a tanulságot Schumpetertől Varga Istvánig a gazdaságelmélet és gazdaságelemzés több nagy alakjának munkásságából leszűrhetjük.
_______________
[1] Ez a kutatás az Európai Unió, Magyarország és az Európai Szociális Alap társfinanszírozása által biztosított forrásból az EFOP-3.6.2-16-2017-00017 azonosítójú "Fenntartható, intelligens és befogadó regionális és városi modellek" című projekt keretében jött létre.
[2] Joseph A. Schumpeter: A gazdasági fejlődés elmélete, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1980. i.m. 278-279. old. Ehhez a mondathoz lábjegyzetben hozzáfűzi, hogy ez a törés annál kevésbé következik be, minél inkább előrehaladt a trösztösödés – vagyis a nagy cégek megléte és elterjedése a feltevései szerint tompítja a változások élét.
[3]Bod Péter Ákos: Katasztrófák nyomán változik az üzleti gyakorlat. Novekedes.hu. 2020. március 10. https://novekedes.hu/mag/katasztrofak-nyoman-valtozik-az-uzleti-gyakorlat-bod-peter-akos-irasa
[4] „Társaságunk úgy döntött, hogy reagál a gyorsan változó piaci körülményekre, és a fűnyírótraktorok, akkumulátorral működtetett szerszámok és robotok jövőorientált termékszegmenseinek gyártását az USA-ban és Izraelben található üzemeibe koncentrálja” – közölte 2020 májusában a magyarországi üzem vezetése (https://index.hu/gazdasag/2020/05/13/bezarja_nemevamosi_gyarat_az_mtd_hungaria). Lásd a kapcsolódó elemzést: Szalavetz Andrea: Búcsú egy közel százéves családi vállalattól. Világgazdasági Intézet. https://vilaggazdasagi.blog.hu/2020/05/20/bucsu_egy_kozel_szazeves_csaladi_vallalattol
[5] Sass Magda: Járvány-sújtotta tőkeáramlások. Világgazdasági Intézet. https://vilaggazdasagi.blog.hu/2020/05/04/jarvany-sujtotta_tokearamlasok
Az Infineon Technologies AG jelen van a térségünkben (Lviv, Bukarest, Észak-Olaszország, Ausztria, illetve Cegléd, ezer fővel), és bővülésének lehetséges színtere a tágan értelmezett KKE.
[6] A német szakmai és általános közvélemény történelmi okokból roppant érzékeny a pénzérték stabilitására; ez ad különleges színt annak a vitának, amelynek egyik részvevője H-W. Sinn, az IFO intézet elnöke az 1920-as évek hiperinflációjának visszatérését vízionálja, míg P. Bofinger a deflációs veszélyt tartja nagyobbnak. https://www.socialeurope.eu/the-covid-19-crisis-inflationary-or-deflationary
[7] Erre röviden utalok A rendszerváltozáshoz mérhető kihívás vár ránk c. írásomban. https://g7.hu/kozelet/20200603/a-rendszervaltashoz-merheto-kihivas-var-rank/
[8] Varga István: Csonka-Magyarország gazdasági fejlődése, M. Kir. József Műegyetem. Budapest, 1932. 1-38. old.
[9] Varga István, i. m. 16. oldal
[10] Lásd McGowan et al (2018): Walking dead. OECD Economic Department Working Papers No. 1372. https://www.oecd.org/economy/growth/The-Walking-Dead-Zombie-Firms-and-Productivity-Performance-in-OECD-Countries.pdf A magyar viszonyokról: Muraközy Balázs – Bisztray Márta – Reizer Balázs (2018): Productivity differences in Hungary and mechanisms of TFP growth slowdown. Európai Uniónak készített tanulmány Magyarország termelékenységéről és növekedéséről 2019. március 200. p. https://op.europa.eu/en/publication-detail/-/publication/1696744b-22b3-11e9-8d04-01aa75ed71a1/language-en/format-PDF. A magyar tanulmány a hazai zombi-cégeknél foglalkoztatottak arányát a 2008-as válság utáni időben 14 és 4 százalék közé teszi, időben csökkenő mértékben, ahogy az általános konjunktúra javul. A javuló trendet azonban nyilván megszakította a 2020-as tavaszi válság.