A Járműipar online eseménysorozata – MAGE

Kilián Csaba
MAGE főtitkár

A pandémia okán elhalasztott esemény idén online eseménysorozat formájában jelentkezik, és négy alkalomból áll. Más szóval az online verzió az évente megrendezésre kerülő tavaszi egynapos konferencia interneten elérhető változata, és mint ilyen a szakmai közönség igényeit rugalmasan hivatott kiszolgálni

A vezetői kerekasztal a MAGE-Portfolio konferenciák egy állandó modulja, melynek keretében a magyar autóipar meghatározó vezetői válaszolnak a MAGE főtitkára, Kilián Csaba által feltett kérdésekre. A május 21-i eseményen a koronavírus-járvány okozta helyzettel, a termelés várható felfutásával, a beszállítói láncokkal, a munkaerőpiaccal, a magyar autóipar versenyképességével és a következő évek legnagyobb kihívásaival kapcsolatban fejtették ki véleményüket a beszélgetés során.

A járvány közvetlen hatásait vizsgáló kérdésre kiderült, hogy a koronavírus-járvány érzékenyen érintette az autóipar szereplőit, a jó hír viszont az, hogy a június már itt van és az év második felében normalizálódni látszanak a számok, fejtette ki Topolcsik Melinda, a Bridgestone Tatabánya Termelő Kft. ügyvezető igazgatója. Les Zoltán, a Audi Hungaria Zrt. igazgatósági tagja kijelentette a termelés felfuttatásával kapcsolatban, hogy továbbra is az acéljuk, hogy munkatársaik számára, akik határozatlan munkaszerződéssel rendelkeznek, hosszú távon munkát biztosítsanak. Ezen folyamatosan egyeztetnek a magyar kormánnyal. Szászi István a Robert Bosch Kft. Budapesti Fejlesztési Központjának a vezetője emlékeztetett arra is, hogy nincs vége ennek a járványnak és még pontosan nem lehet tudni, hogy mi lesz a vége a mostani helyzetnek. Kiemelte, természetesen a Robert Boschnál is arra törekednek, hogy a járvány negatív gazdasági hatásait a lehető legnagyobb mértékben kompenzálják. A jelenleg futó kutatás-fejlesztésekkel kapcsolatban elmondta, hogy az mindenképpen pozitív, hogy a fejlesztési projekteknek az ütemezése nem a megrendelésekhez van szabva.
Karikó Zsolt, a Hanon Systems Hungary Kft. ügyvezető igazgatója kijelentette, hogy a nagyon nagy visszaesést a belsőégésű motorokkal ellátott hagyományos autóknál láttak. Szállítottak alkatrészeket elektromos autókba is, ott szinte egyáltalán nem láttak visszaesést, ezen a területen három műszakban kell továbbra is dolgozniuk. Úgy tűnik, hogy a felfutás miatt ez a terület kevésbé vált érzékenyé a koronavírus által okozott visszaesésre. Urbán László a Magyar Suzuki Zrt. (MS Zrt.) vezérigazgató-helyettese kifejtette, hogy a gazdaság felfutásával kapcsolatban optimista véleményen van és V alakú felfutásra számít. Innentől kezdve csak az a kérdés, hogy a globális autópiac, az autók iránti kereslet hogyan alakul, ebben sok múlik majd a nemzeti kormányokon, milyen gazdaság segítő programot fognak elindítani.ű

A második online esemény keretében megtartott kerekasztal eseményen a magyar autóipar meghatározó vezetői válaszoltak a feltett kérdésekre, mondhatták el véleményüket a koronavírus-járvány okozta helyzettel, a hosszú távú stratégiájukkal, tervezett beruházásaikkal, az Ipar 4.0 vívmányainak várható terjedésével kapcsolatban.

Dedéné Novotni Anna, a Hajdu Cégcsoport alelnöke elmondta, hogy cégcsoportjuknál jelenleg egy tervezési szakasz folyik, próbálnak már hosszú távra tekinteni, amit korábbi, jelentős mértékű beruházásaik is lehetővé tesznek. Kiemelte, az alapvető célkitűzéseik nem változtak, a hozzájuk vezető út viszont némileg módosult. Ez részben azt jelenti, hogy az a dinamikus növekedés, amit korábban terveztek, némileg ellaposodik. Nem azért, mert kevés üzletet nyertek el, hanem azért, mert a volumenek estek vissza. Beszélt arról is, hogy a koronavírus járványnak lesz jó oldala a régiónkra nézve, példaként a 2008-as világválságot említette, amikor egy jelentős áttelepítési hullám indult meg a kelet-európai régióba.
A válság egy olyan kiemelten fontos időszakban ért bennünket, amikor egy nagyon jelentős fejlesztési folyamat zajlik vállalatunknál, amelynek keretében új divíziókat, új folyamatokat indítottunk el – jelentette ki Horváth Szabolcs a Borsodi Műhely stratégiai vezetője. Hozzátette, a jelenleg futó fejlesztésekkel, beruházásokkal nem fognak leállni, már csak azért sem, mert az elmúlt évtizedek egyik nagy tapasztalata volt számukra, hogy a válsághelyzetekre adható egyik legjobb válasz, az az innováció.
Azt ugyanakkor elmondta, hogy a piacon többen felismerték, hogy a koronavírus egy óriási lehetőséget teremtett arra, hogy újragondolják a folyamataikat. Meglátásunk szerint most a reform időszaka következik, amikor meg is változtatjuk majd a folyamatainkat és egy új piaci modellre készülünk fel – emelete ki Ács István a Bosch Rexroth Kft. ügyvezető igazgatója. Hozzátette, az első folyamat, amely érzékelhetővé válik, az a digitalizáció térnyerése lesz. Ez az a terület, amelyre a vállalatuknál a jelenlegi időszakban fókuszálnak. Véleménye szerint végig kell menni azon a folyamaton, amelynek keretében adatokat kell gyűjteni, majd a termelő berendezéseket össze kell kapcsolni, így teremthető érték, hozhatóak létre új üzleti modellek. Ács István egyben kiemelte, két nagyon fontos eredményt is elértek a mostani időszakban: az elsők között mutattak be új vírusvizsgáló berendezéseket és nagyon gyors határidővel állítottak elő maszkgyártó berendezéseket.
Rigó Zoltán, az ADC. Industries ügyvezető igazgatója. kiemelte, olyan új konstrukciót, megoldást dolgoztak ki, amit nem csak az autóipari vállalatoknak, hanem minden olyan cégnek fel tudnak kínálni, amelyik automatizálni, robotizálni szeretné folyamatait, működését. Kiemelte, vállalata képes arra, hogy az automatizálási folyamataikat úgy pozícionálják, hogy az ne legyen capexes költségtétel, hanem opexként jelenjen meg. Ez pedig azért nagyon fontos, mert így a hazai gyárvezetőknek is nagyobb mozgásterük van egyes beruházások megkezdésében. A vállalatokat tudjuk abban segíteni, hogy automatizáljanak, gyártásukat pontosabbá, hatékonyabbá tegyék, és nagyobb volumeneket állítsanak elő - tette hozzá.
Kubicsek Tamás, az IBM I4.0 megoldás vezetője a képi analitika alapú minőség-ellenőrzési megoldásokra hívta fel a figyelmet, mely technológiát akár a pandémiás helyzet biztonságos HR kezelésére is használhatnak a munkáltatók.

Az online előadások során az energiastratégiai szempontok kérdése, az ún. ACES forradalom kérdése és egy új ipari innováció CVI is terítékre került

Az energetikai korszerűsítést célzó beruházások előtérbe fognak kerülni, kezdve a hálózatfelújtástól a komplex kazáncseréig, gázmotor felújításig vagy a szünetmentes tápellátás biztosításáig. Ez utóbbi azoknál a fogyasztóknál különösen érdekes, ahol folyamatos termelés van. Két fő szempont fog érvényesülni a stratégiaalkotás során, az egyik a primer energiafogyasztási igény csökkentése, ezen keresztül a költségcsökkentés. ennek mértéke attól függ, hogy az energiaköltség mekkora részét adja a cégek teljes költségszerkezetének. A másik felértékelődő szempont az energiafüggetlenségre való törekvés és ezen keresztül az energiapiaci árváltozások kivédése jelentette ki Tóth Zoltán, az E.ON Energiamegoldások Kft. Ipari és kereskedelmi Ügyfélmegoldások vezetője.
Nevijo Mance. a Jaguar Land Rover Hungary mérnökségi igazgatója véleménye szerint a versenyképesség megtartására a válasz az „ACES” mozaikszóban rejlik: ebben az „A” jelentése az önvezetés (Autonomous), a „C” az összekapcsolt (Connected), az „E” az elektromosság (Electri ed), az „S” pedig a megosztáson alapuló üzleti modellek (Shared business). Mance elsőként az önvezető autózásra tért ki, előadásában egy érdekes statisztikát mutatott, amelynek tanulsága szerint a balesetek 94%-át emberi hiba okozza. A fáradtság, a nem megfelelő egészségügyi állapot, ha valami elvonja a vezető figyelmét, az alkohol, vagy bármi más súlyos következményekkel járhat. Ezért a céljukk az önvezető rendszerek fejlesztésével, hogy magát a mobilitást, az egyéni mobilitást biztonságosabbá tegyék.
Szabó Sándor, Offering Manager, IBM IoT Connected Vehicle Insights product termékről beszélt, amely egy ún. „software as a service” megoldás. Ez azt jelenti, hogy az IBM a szolgáltatást a felhőben üzemelteti, vagyis minden lépést, az installáció, adminisztráció, magas hozzáférés, GDPR szempontból is kezeli a terméket.