Valutaközösségre vonatkozó tervek

Írta: Varga István dr. egyetemi magántanár

A magyar valutapolitikát irányító mértékadó tényezők céltudatos és szellemes előkészítő munkájának eredményeként, és hála azon körülményeknek, hogy a font sterling elérte, és az előjelek szerint szilárdan meg fogja őrizni a vonatkozó valutatörvénynek megfelelő paritását a dollárhoz, - noha Nagy-Britannia-nak nem sikerült valutaviszonyait a Peel-akta általi szabályozásának merev rendszerbe visszavezetnie, a currency-notes-t kivonnia a forgalomból, - a magyar korona május vége felé hozzásimult az osztrák korona jegyzéseihez, fölidézve az osztrák-magyar valutaközösségnek a mai viszonyokhoz képest boldogabb emlékét. Helyesebben: a magyar korona május végére hozzásimult volna, az eredeti terveknek megfelelően, az osztrák korona értékéhez, ha Ausztria hirtelen elhatározással, időközben el nem hagyta volna az osztrák papírkorona valitáris bázisát.

Igaz, hogy egyenlőre az új schilling-egység nem idegződött be még sem osztrák szomszédainak, sem a velük üzleti összeköttetésben álló népek eszmevilágába. Így tehát a zavaró tényezőket, főként azt, hogy Ausztria már megállapította az arany és  a valutaegysége közötti törvényes viszonylatot, egyenlőre elhanyagolhatjuk mint olyan körülményt, mely csakis távolabbi időpontban válhatik esetleg gyakorlati jelentőségűvé, míg egyenlőre-különösen, míg a készfizetéseiket sem vették fel-inkább csak egy elméleti kijelentés értékével bír és megállapíthatjuk,, hogy Ausztria és Magyarország valutája ez idő szerint majdnem, hogy azonos,miután a hasonlóságot a fennálló 10.000:1 egyszerű viszonylat nem szünteti meg.

Midőn a magyar valutapolitika céltudatosan arra törekedett, hogy- amellett, hogy biztosítsa és megőrizze a font sterling változatlan magyar korona árfolyamát, - fokozatosan elérje az osztrák korona intervalutáris értékét és így megalkossa a magyar és osztrák valuta számszerűen paritásos viszonylatát, kétségtelenül nemcsak azon múló közhangulat befolyása alatt cselekedett, mely a magyar pénzügyi politika felelős tényezői korábbi kijelentéseinek hatása alatt a  valutaromlás idején szégyennek érezte azt, hogy a magyar korona az osztráknak értéke alá süllyedjen. Mindenesetre kísértett a középeurópai  államok valutaközösségeinek gondolata, mint olyan tervé, melyre idővel sor kerülhet és melynek esetleges megvalósítását kívánatos már jó előre elkészíteni és megkönnyíteni. A valutaközösség gondolata teljesen aktuálissá vált a folyó év első hónapjaiban különösen sokat foglalkoztak vele, pedig áprilisban és májusban, mikor már nyilvánvaló volt, hogy a font sterling rövidesen eléri aranyparitását és így az állandósított font-korona viszonylat következtében a magyar papírkorona keserves odysseája befejezést nyer. Ezen probléma iránti érdeklődést jelentékenyen fokozta a mérlegvalódiság helyreállításáról szóló rendelet előkészítése és végrehajtásának szükségessége. Elég sokfelől hangoztatták, hogy a mérlegvalódiságra való áttéréssel egyidejűleg kellene megalkotni az új valutát is, hogy ezen kérdések véglegesen rendeződjenek. Az új valuta kialakítására vonatkozó valamennyi tervvel itt nem foglalkozhatunk részletesebben, azok eléggé ismertek is. A leginkább támogatott terv egyrészt az angol fontnak, az angol shillingnek vagy ezek egy részszerű számú hányadának pénzegységként való elfogadása, másrészt pedig az osztrák schillinghez való alkalmazkodás. Utóbbi mellett egy időben azzal is szálltak síkra, hogy megfelel ideiglenes megoldás volna a 10.000 mostani papírkoronával egyenlő értékkoronának a megalkotása, miután a könyvvezetést egyszerűsítené. Az angol shilling mellett viszont  figyelemre méltó érvként az hangzott el, hogy annak a mai vásárló ereje nagyjából megfelel a háború előtti korona vásárlóerejének és így értékegységként való elfogadása nagy előnnyel bírna, miután arra vonatkozó ítéleteinket, hogy valamely jószág drága-e vagy olcsó, általában, vajon árban megfelel-e, még mindig a háború előtti időből származó emlékeinkkel történt összehasonlítás alapján hozzuk meg.

Az új valutára való áttérés mindenesetre nagy gyakorlati hodrerejű kérdés. Az új valuta maga azonban már nem tekinthető ilyennek. Mihelyt ugyanis meg van valósítva végre és főként, mihelyt beidegződött, átment az életbe, megszűnik érdeklődést kelthető problémának lenni, ha önállóan, idegen államok pénzétől függetlenül és azokkal való szerves összefüggés nélkül lett létrehozva. A valutaközösségnek már távolabbi a hatása. Nálunk ennek különösen Hantos Elemér a szószólója, kinek vonatkozó terveit összefoglaló egyik kiváló munkája nemrégiben jelent meg "Das Geldproblem in Mitteleuropa" címmel. Hantos két terve, a valutaközösségé és egy jegybankkartellé, nézetünk szerint nincs szükség szerinti összefüggésben. A kettő előnyösen kiegészítheti ugyan egymást, azonban mindegyik megvalósítható egymástól függetlenül is. Ez a jegybankkartel tekintetében azon korlátozással állítható, hogy amennyiben megkötésével egyidejűleg a közös valuta behozatala nm határoztatnék el, a valutáknak egymáshoz való viszonyát mégis véglegesen és ingadozásokat kizáró módon meg kellene állapítani.

Határos államok egyenlő valutáját az aranyvaluták egész sokaságával szemben sem tartjuk valami nagy horderejű célnak. Igaz, hogy kalkulációk végrehajtása ezen államok nemzetközi forgalmában, különböző állambeli árak összehasonlítása megkönnyebbülne s ami ennél fontosabb, a távolabbi külföld számára is kényelmesebb volna, nem kellene mindenféle különböző valutában kifejezett árak összehasonlításával bíbelődnie. Ez azonban csak addig igaz, amíg első megközelítésről van szó.

Azonos valuták sem zárják ki ugyanis a valutaárfolyamoknak ingadozását az aranypontok határai között. Ezen ingadozások még abban az esetben sincsenek kizárva, ha szerződéses megállapodás vagy pláne synchartismus (= egyes pénznemek közössége) révén a hasonló valutáknak egyébként többé-kevésbé véletlen egymásmellettisége szervessé válik. Mihelyt a fizetési mérleg különbözetének kiegyenlítése a valutafém átszállítását akár átverést sem szükségessé tevő fémformáiban is ( mint synchartismusnál) megköveteli, a valutaárfolyam eltér a paritástól. A synchartismus tekintetében csak az jegyzendő meg, hogy az aranypontokat ugyan közelebb hozza egymáshoz, miután az érmek átverésének költségeit megtakarítja, végleges számvetéseknek azonban ezen csekély eltérésekre  is tekintettel kell lenniük. Az üzleti forgalom megkönnyítése egyenlő valuták mellett tehát nem volna túl jelentékeny, miután arra is figyelemmel kell lenni, hogy a kereskedővilág azon kis része amely részt vesz a nemzetközi kereskedelemben, az átszámítási nehézségekkel könnyen meg tud birkózni.

Ezen kényelmességi szempontnál fontosabb, hogy különböző országok egyező valutája alkalmas arra, hogy ezen országok között a közösség érzetének kifejlődését előmozdítsa, ami csak üdvös lehet. Az egyéb külföld pedig több hasonló valutájú államot együttesen talán egységes, tehát hatalmasabb gazdasági területnek tartana, ami a nemzetközi vonatkozásokban jótékonyan hathatna és megfelelően kihasználható volna.

A jegybankkartel eszméje jelentősebb. A jegybankok manapság döntő befolyással bírnak a gazdasági életre: ezért sok szép remény fűzhető együttműködésükhöz. A Hantos által javasolt egyezmény tisztára gazdasági hatása a következő volna: a pénzfogalomban kizárná a paritásoktól való eltérést és a megállapodást kötő bankok államai között átutalási forgalmat olcsóbbá, sőt talán egészen költségmentessé tenné. Az öreg Cantillon már 200 évvel ezelőtt, midőn kifejlett átutalási fogalom még nem létezett, utalt arra, hogy ugyanazon állam két városa között is kialakulhatnak "valutaárfolyamok", ha ezen városok kölcsönös fizetése nem egyenlítik ki egymást s költséggel járó érmeszállítmányok válnak szükségessé. Ez azonban, hogy ismét teljesen modern terminológiával éljünk, megbontja azon fizetési közösséget, amelyet a nemzetgazdaság egyik jellemző ismérvének tartunk. Ma ugyan nem okoz nehézséget a fizetések kiegyenlítése egy államon belül. A Posta átutalási szolgálata, a postatakarék pénztár, a bankok és takarékpénztárak hálózata súrlódásoktól mentesen csekély jutalékért dolgoznak, a bankhelyek között páne, miután azokon a jegyintézetek fiókja vagy kirendeltsége működik, az utalásokat a jegyintézet zsíróforgalmának felhasználásával egészen költségmentesen lehet végrehajtani. Tényleges (bankjegy- vagy érme) pénzküldemények ugyan a fizetségeknek az államon belül végbemenő kiegyenlítésénél szükségessé válhatnak, az azzal járó költségeket azonban, - miután magánosok pénzeslevélküldeményei a ritkaságok közé tartoznak - a jegybank, a posta, a postatakarékpénztár viseli. Ez teszi csak valóban szorossá a fizetési közösséget, a pénzegység=pénzegység feltevést, legalább adott pillanatra vonatkoztatva, igazzá.  Hogy minő nehézségek támadhatnak, ha az említett szervezet csak zökkenésekkel dolgozik, bebizonyosodott Erdélyben, az elszakítást követő első időben.A községek közötti fizetségkiegyenlítés összes lehetőségeit nem tudták akkor kihasználni s tényleges pénzküldeményeket igen nagy számban kellett teljesíteni. Az utalások viszont oly sok időt vettek igénybe- hiszen két hét s annál hosszabb idő is csöppet sem volt szokatlan, - hogy az uralkodó pénzszűke mellett a kamatveszteségek is igen számottevőek voltak.

A jegybank- kartelrendszer valódi lényegét abban véljük már most felismerhetni, hogy a segítségével a pénzforgalom azon államok között, amelyeknek jegybankjai a megállapodáshoz csatlakoztak, olcsóbbá válik, miután a váltóárfolyamok egy része nem igazodhatna többé, másrészt pedig, miután azon esetekben, amelyekben egyébként ilyen ingadozások keletkeztek volna, midőn tehát a fizetési mérlegek különbözeteinek kiegyenlítése érme-vagy rúdalak nemesfémküldeményeket tett volna szükségessé, az újonnan megállapított szervezet közbelép. Utóbbinak hatása a tényleges kiegyenlítés szükségességét ritkábbá tenné, miután hosszabb időtartamok összefoglalása lehetővé válna, azonfelül a bizalmi banknál elhelyezett nemesfémletétek felhasználása révén viszonylag olcsón is volna lebonyolítható. Mindenesetre azonban a költségeket, akárcsak az államokon belül lebonyolódó fizetési forgalom mai szervezete mellett, a jegybankok magukra vállalnák, azok viselnék. A közönség fel volna mentve alóla, legfeljebb csekély utalási jutalékot vagy a bankjegyek tényleges elküldésével járó költségeket kellene viselnie.

Ugyanez volna egyébként a helyet, mit ismételten hangsúlyozni kívánunk, abban az esetben is, ha a szerződéses államok valutája nem volna egyenlő, csak a betartandó paritás véglegesen megállapítva: ebben az esetben egyszerűen csak mindig egy egyszerű  átszámítást kellene végrehajtani..

Ezen előnyökhöz azok csatlakoznak, amelyeknek már különböző országok egyenlő valutája esetében is jelentőségük volna. Különböző államok fizetési közössége valósulna meg, anélkül, hogy gazdasági közösségük kialakulna. Utóbbinak a vámsorompók, a magánjogi nemzetközi jogsegély hiányosságai továbbra is ellenállnának. Anélkül, hogy az ilynemű összeműködések felől ítélkeznénk is, alig lehet csatlakozni Hantos azon nézetéhez hogy a valutaközösség "külön vámterületek ellenére is szorosabb gazdasági összeműködéshez vezet, mint amilyet a különálló valuták melletti vámközösség előidézne.

Bármely gazdasági jelentőséget tulajdonítsunk is azonban a kartellált jegybankok rendszerének, az nem tagadható, hogy megvalósítása, miután egy nemzetközi megállapodás létrejöttét jelentené, hozzájárulna a nemzetközi megértés szellemének és így a béke ügyének is előmozdításához.