A vénülés technikája

Írta: Herczeg Ferenc

Mikor még aranyifjú voltál, mélaszemű és teltkeblű nők voltak divatban. Tréfás fürtöket kunkorítottak a homlokukba, albumverseket gyűjtöttek és nyári estéken világító szentjánosbogarakkal a hajukban andalogtak a vidéki korzón.
Ti, fiatal gavallérok, arról ábrándoztatok, bár volna a homlokotokon kardvágás, még pedig olyan, amely „vérpiros lesz, mikor indulatba jön a hős”. Fájt nektek, hogy nincs. Egyébként nem szívesen mentetek el hazulról lovaglópálca nélkül, közületek azok sem, akik hintalovon kívül életükben sem ültek más paripán. Az esti korzón pedig a juppla-juppla-Katharina ütemére sétáltatok.
Jóformán még bele sem melegedtél az ifjúságba, mikor már az a gyanú merült föl ellened, hogy te tulajdonképpen már megöregedtél. Merthogy az ifjúság úgy múlik el, mint egy nyári délután, azt mindenki mondja, de csak az hiszi el, aki már túl van rajta. Megöregedtél, minden bevezetés és átmenet nélkül, csak úgy.
A veszedelem azzal kezdődött, hogy egy rozoga ifjonc, akit félkézzel a falhoz tudtál volna kenni, mindenáron föl akart segíteni a vasúti kocsiba. Azaz nem is akart, csak tüntetett valaki vagy önmaga előtt. Vele leszámolhattál egy erélyesen dörmögött „nyavalyás”-sal. A kegyelemdöfést egy csinos nőcske adta meg ifjúságodnak. A lépcsőházban történt, egy estély után, ahol lázasan udvaroltál őnagyságának. Ő a lépcsőn fölkínálta karját, mondván: „Bácsi, majd én lekísérem a földszintre, kapaszkodjék meg jó erősen”.

A dolog úgy fölháborított, mintha tettleg inzultáltak volna, mert mindaddig sejtelmed sem volt róla, hogy egy csinos nőt ilyesmire is lehet használni.
Az öregség tehát megkondította fejed fölött a vészharangot, te azonban jóideig süketnek tetted magad. Mert először is szeretnéd látni, ki öregít meg téged, ha magad nem akarod, másodszor meg: nem te vagy az a csodálatos kivétel, akinek feje fölött nyomtalanul suhannak el az évek? Az öregség féltett titka, amit azért szabad csak elmondani a mai fiatalok előtt, mert úgy sem hiszik el: az ember külsőleg kezdi a vénülést, bensőleg azonban vidáman megmarad á juppla-juppla-Katharina mellett.
Egy borús napon azonban megrendült a csodálatos kívételbe vetett hit. Telefonon keresett egy volt iskolatársad, akit az érettségi óta nem láttál. Nem tisztázódott soha mi történt a tudatod alatti lelkihomályban, bizonyos azonban, hogy jóízűen stílusos parlagiassággal azt kiáltottad a hallgatóba „Mondd csak, cimbora, belőled is olyan csúf vén salabakter lett?"
Kár volt. Mert ettől megindult a lavina. Az iskolatárs ugyanis feszengve nevetett és így válaszolt: „Hát kérlek szépen ez valami furcsa dolog, de minden ismerősöm azt mondja, csodálatos kivétel vagyok, egyáltalában nem látszanak rajtam az évek.
Az iskolatárs volt az osztályban a leggyengébb tanuló, de azóta úgy látszik, nemcsak hogy megvénült de meg is hülyült. Ezen aztán eltépelődhetsz és kisütheted, hogy az öregség talán abban az órában kezdődik, mikor először mondják az embernek: na de milyen fiatal! – mert lám huszonötéves korban sohasem mondták, csak mikor a hatvan körül jársz, hallod sűrűn.
Mivel nem ragaszkodol hozzá, hogy neked is olyan nimbuszod legyen, mint az iskolatársnak, tehát alapos megfontolás után elhatározod, hogy jövő hó elsejétől fogva öreg leszel. Helyesebben: elsejétől kezdve majd megjátszod az öregurat. Merő képmutatás lesz, az igaz, mert magad nem hiszel benne, de másokkal talán el tudod hitetni, ha már így követeli a polgári tisztesség és a rend.
Hogyan viselkedel mint öreg ember? Bottal jársz, nem fütyörészel az utcán, nem ugrasz többet fejest az uszodában, az asszonyok előtt féket teszel a nyelvedre és lesz egy áldást osztó mosolyod, a fiatalság külön használatára.
Hűvösen fogsz éldegélni ebben a forró és keserű világban, ahol szakszofón vijjogása és jazz-dob puffogása mellett tűzes szemű és festettszájú vénasszonyok táncolnak szmókingos iskolakerülőkkel. Nem fogsz többé harcolni, izgulni és mérgelődni, mert hiszen most már tudod, hogy a ti harcaitokban nincs győztes, csak legyőzött fél van és egyébként is kár a puskaporért. Szóval élvezed az öregségedet, mert ezentúl az lesz a jeligéd: az ember csak egyszer öreg, ez az állapot pedig gyorsan múlik, akár az ifjúság.