Nótás tengerész

A nevét a jobb operett-könyvekben hiába is keressük. Már a saját korában is húzódoztak tőle a kényes ítészek, aztán a háború után még a nevét sem illett leírni. Igaz Erdélyi Mihály operettjei nem a ravasz finálékról, a tekervényes történetekről voltak közismertek, és még csak a harmóniaviláguk sem jelentett különösebb izgalmat – ugyanis ismerjük el – Erdélyi zenei analfabéta volt. Az a negyvenvalahány operett, amit „elkövetett” librettójában a jó régi sablont követte,szép komótosan, sok hazafisággal, még a dallamait is eleve úgy választotta, hogy mindenki meg tudja jegyezni – vagyis giccs volt ez a javából! És mégis. Hány olyan akadémiát végzett szerzőt ismerünk, akiknek egyetlen dala sem maradt fenn, akikre a szakma sem emlékezik, viszont az Erzsébetvárosi Színház hajdani slágereit mai is fújják. Én még emlékszem, hogy a Kovács bácsi féle hanglemez gyűjteményből – amiből a kinti magyarok szerezték be a hallgatnivalót – ezek voltak a legkeresettebbek. Kék nefelejcs, Ne legyen tavasz, Nem vagyok én már, A Duna-parton este zene szól – ugye emlékeznek? …És ilyenkor bizony a hivatalos zenetörténet szemlesütve gyorsan átmegy a másik oldalra. Megmagyarázni nem egyszerű, hogy a direktor, aki egymaga látta el színházát/ később színházait/ nemcsak játszanivalóval, hanem fűtenivalóval is – esténkén ki kellett nyissa az Aréna utca épület ablakait, no, nem a meleg miatt, hanem mert annyian ültek ki a liget fái alá a környező bérházakból,akik így akartak zenei élvezethez jutni! És persze jött a fizető közönség is. Hogyne jött volna, amikor esténként – a nyári főszezonban – mert itt ez is fordítva működött – Jávort Pál, Honthy Hanna, Kiss Manyi, Latabár Kálmán, Fejes Teri, Delly Ferenc, Dajbukát Ilona és persze Csortos Gyula voltak a sztárok. Csortos nyáron nem vállalt munkát, csakhogy Erdélyinél felléphessen. Igaz a szerepét itt sem tanulta meg, de tudta, hogy népszerűségéhez okvetlenül illenek azok a könnyes kis nóták, amikkel a szerző folyton meglepte, és amiken maga is meghatódott.

Valójában az Erzsébetvárosi Színházat – kitalálója, Erdélyi Mihály a Kálvária tér 6. szám alól irányította, annál is inkább, mert a Józsefvárosi Színház is az övé volt, no meg az Óbudai Kisfaludy Színház is. Így aztán valóságos színházi unió működött egyszemélyes irányítása alatt. Azok a társulatok, amelyek a keze alatt dolgoztak, olyanoknak játszottak,ahová vagy nem jutott soha el Thália, vagy amelyik közönség nem fizethette meg a belvárosi helyárakat. Sok száz színésznek jutatott állandó keresetet, és ez a jótékonykodása csak fokozódott, amikor a szakmából vallási okok miatt kitiltott művészeket is párfogásába vett – Rózsahegyi Kálmántól Gombaszögi Elláig. Maga se gondolta komolyan, hogy mire vállalkozik később, hiszen korábban a színház csöppet sem érdekelte. Kamaszként, amikor elszabadult szülővárosából hajóra szegődött és aztán kilenc évet húzott le a haditengerészetnél. Még kitüntetést is kapott, mert e világháború alatt egy francia naszád elől megmentett egy uszályt és egy gőzhajót. Megsebesülése után, lábadozása alatt egy katonaszínházban lesz súgó. Nos, ez már sokkal veszélyesebb és maradandóbb sérülést okozott, mint a puskagolyó, ami megsebesítette. Ettől kezdve folyton színházzal akart foglalkozni. Táncoskomikus lesz Kecskeméten, ahol megírja első darabjait, később pedig Kőbányán, Angyalföldön szervez előadásokat. (A Csókos regement, a Fekete szem éjszakája, a Lehullott a rezgőnyárfa – primadonnája egy ifjú tehetség, Neményi Lili.) Erdélyi tudja, hogy csak akkor érvényesülhet, ha valamilyen új szempont alapján szervezi társulatát. Amikor a Budai Színkörben beüt a Fehérvári huszárok (főszerepben a kezdő Páger Antal) a szerzői jogdíjból nekilát, megteremt álmát. Így épül fel az Aréna úti Erzsébetvárosi Színház.” Nálam a jegyek ára egy villamosjegy ára, és a ruhatár nem kötelező. Azért tartunk naponta két előadást, hogy a többgyerekes, elfoglalt anyák is el tudjanak jönni, akik tíz éves korukig ingyen hozhatják a gyermekeket. Télen, amikor sok a munkanélküli, sokan hitelbe jönnek színházat nézni, de eddig még mindenki megadta a tartozását. Télen kis szereposztással dolgozom, nyáron sztárokkal.” S valóban, telente maga a mindenható szerző húzza kis kocsiján a fűtenivalót. Ő irányít mindent, pedig már az új darabon kéne törje a fejét, hiszen a három színházban hetente új műsor van,évadonként akár negyven-ötven darab is színe kerül. A Pesti Hírlap meg is állapítja: „A budapesti közönségnek szüksége van erre az Erdélyi teremtette műfajra, mert hamisítatlan pesti különlegesség a nyári operett!” Mit játszik? Legyen úgy, mint régen volt, Sárga­rigófészek, Csavar­gó­lány, (még Kop­pen­hágában is ment), Két Kapitány, Zimberi – zombori szépasszony, no meg a Vedd le a kalapod a honvéd előtt – ami miatt aztán a háború után – bevonják működési engedélyét, mindenhonnan kitaszítják, úgyhogy majdnem éhen hal. Éjjeliőr ő is, akárcsak Eisemann Mihály vagy Sándor Jenő. … Aztán már statisztálhat is, sőt bekerül a színészotthonba, ahol egy rádiónyilatkozatában elmondja, leghőbb vágya hogy tengerészkapitány legyen, és az akkori közlekedési miniszter, becsületére legyen mondva meg is adja neki ezt a rangot, némi készpénzzel. De a dalait továbbra is poros lakklemezeken hallgatják, a darabjait letagadják, senki sem játssza, és alkalomadtán, mindig mint elrettentő giccset emlegetik. Andy Warholt, amikor egyszer megkérdezték, hogy mi is a giccs, a divatos üdítőital csomagolását emlegette. Aztán hozzátette – egy belőle borzasztó, kettő is az, a harmadik is giccs – de ha sok van belőlük, akkor az már nem giccs – az már összhatásában művészet… Vajon, mikor veszik ezt észre az Erdélyi slágerekről is, amiket ő csak úgy lepengetett a mandolinján és mások kottáztak le, mások hangszereltek – de mégis mindenki dúdolta őket?