Nyolc Oscar egy virágárus lánynak

G. B. Shawnak egyetlen szava se lehetett, hogy a filmesek elhanyagolják. Szinte valamennyi darabja eljutott a mozikba is, talán a legtöbbször épp a Pygmalion, noha ezt óvta a leghevesebben. Igaz, az első 1935-ös német feldolgozás annyira felbőszítette, hogy nyílt levélben kérte ki magának a mű meghamisítását! És így volt ez a másik, ugyancsak német rendező, Ludwig Berger művével is, aki már a nácik elől menekülve Hollandiában forgatott.

Aztán egy dél-franciaországi nudista telepen Shaw megismerkedik a részben magyar származású Gábriel Pascallal és neki átengedi barátsága jeleként, az újbóli megfilmesítés jogát, ami főleg hála Leslie Howard alakításának a főszerepben – világsiker, az 1938-as velencei filmfesztiválon elnyeri a fődíjat, sőt Oscarra is jelölik. Nos, épp ez a lelkes fogadtatás adja az ötletet Pascalnak, hogy készítsen, a kor divatja szerint, zenés változatot a Pygmalionból. Show persze most is rettenetes dühre fakad: „Ha a Pygmalion a maga sajátos szómuzsikájával nem elég jó az ön barátainak, akkor azok bizonyára egészen rendkívüli tehetséggel vannak megáldva. Ebben az esetben, viszont legjobb lesz, ha Mozart Cosi fan tuttéjével vagy Offenbach Nagyhercegnőjével kísérleteznek!” De Pascal kitart elképzelése mellett, és amikor 1950-ben, Shaw halála utána rokonoktól megszerzi a szükséges beleegyezést, lázasan kutatni kezd szövegíró és zeneszerző után. Cole Porter, Noel Coward, Rodgers és Hammerstein mind visszautasítják, mert szerintük a darab teljesen alkalmatlan a megzenésítésre. Újabb két év következett, közben Pascal is meghalt, de utódja, Herman Lewin végre két német származású muzsikust szerződtet, Frederick Loewét és Alan Jay Lernert. Készül a szereposztás is, A címszereplő,Julie Andrews lesz,aki nem titkolja kétségeit: „– Uramisten, mi mindent el nem követnek még ezek után szegény Shaw ellen!” „Az volt a problémánk, hogy a darabot musicallé bővítsük –emlékezett vissza Lerner – de úgy, hogy ne sértsük meg a szerkezetét. Nagy meglepetés volt, amikor kiderült, hogy a Pygmalionnak semmiféle bővítésre, vagy toldásra nincs szüksége. Egyetlen teendőnk az volt, hogy mindazt, ami Shawnál a színfalak mögött játszódik le, kivigyük a színpadra. Nem kis gondot okozott a cím is, mert mindenki attól tartott, a közönségnek fogalma sincs róla, ki az a Pygmalion! Ezért aztán My Fair Liza, Fair Eliza címekkel is próbálkoznak. Pár nappal az első vidéki előadás előtt,a nyomda által sürgetve, hirtelen valakinek a My Fair Lady cím ötlik az eszébe, amit aztán elfogadnak, olyan feltétellel,hogy ha nem válik be,majd kicserélik! Nem kellett kicserélni.
„Amikor aztán a New Yorki Mark Hellinger színházban végre a közönség elé került az új musical – az elragadtatás egyöntetű volt. Legendás este – írták a lapok, és nem is tévedtek, mert az új zenés darab egyfolytában 2717 előadást ért meg! A mű aztán teljes szereposztással Londonban is vendégszerepel, ugyanis maga a királynő is kíváncsi rá. Miután a színi évad legsikeresebb darabja lett, ráadásul 17 kategóriában díjazták is, csöppet sem meglepő,hogy azonnal megveszik a megfilmesítési jogot is nem kevesebb, mint 5 millió dollárét – és a Warner cég urai szent esküt esznek,hogy amíg a musical fut, addig nem kerül a filmadaptáció a mozikba. (A hajdani producer, Gabriel Pascal özvegye, Hidvégi Vali egykori magyar díva, ebből aztán busásan él az egyik legdrágább new – yorki szállodában élete végéig.)
George Cukornak, a kiszemelt rendezőnek annyira jó a véleménye a Broadway sikerről, hogy a szereplők közül tüstént átveszi Rex Harrisont, és Stanley Hollowayt. Harrison szerepét felkínálják ugyan Clark Gable – nek is, aki azzal hárítja el,hogy ő sohasem lesz olyan jó benne, mint az angol vendégművész! Harrison, mint drámai hős, csak az énekléstől tart, Lerner próbálja azzal nyugtatni, hogy itt valóban nem kell megerőltetnie magát, szinte elég, ha énekelve beszél – és ez a technika annyira beválik, hogy míg mások a play back technikát alkalmazzák, neki élőben megy minden felvétele. A hősnőt, Julie Andrews-t csúnyácskának találják, és helyette Elizabeth Taylort vagy Audrey Hepburnt akarják választani. Aztán Hepburn győz, (mert ő beéri egy millióval), aki ugyan jól táncol/ balettre készült valaha, de nincs egy csöppnyi énekhangja sem. Sokáig titok is, ki az, aki a hangját kölcsönzi számára, de aztán kiderül ugyanaz a Marni Nixon, aki Deborah Kerr helyett a Király és én-ben, no meg Natalie Wood helyett a West Side storyban énekelt. Évek múlva aztán a bájos színésznő bevallja, bizony úgy érzi az ő alakítása filmben nyomába se ért annak, amit Julie Andrews – tól látott a színpadon…
A film valamennyi felvétele a hollywoodi stúdiókban készül, csak pár napig forgatnak londoni külsőkben. Sietni is kell, mert a közönség már türelmetlenül várja a két éves munka eredményét. 1964 karácsonyára kapja ajándékba a világ Cukor remekművét, amit egyenesen „csodának” titulálnak a kritikusok, és olyan óriási érdeklősét kelt, hogy a következő év végére, már a My Fair Lady tiszta bevétele eléri a nyolcszáz millió dollárt! Az már csak hab a tortán, hogy a filmet nyolc Oscar díjjal jutalmazzák. Az élet elégtétele talán, hogy ugyanakkor, amikor Rex Harrison átveszi a legjobb férfi alakításért járó kitüntetést, akkor kap ugyancsak Oscart Julie Andrews is, igaz, nem a My Fair Ladyért, hanem a Mary Poppins-ért…