Új tisztségviselők a Menedzserszövetség élén

 Budapest - 2021. március 24. 
A Menedzserszövetség 2021. március 19-én lezajlott éves tisztújító közgyűlésén új tisztségviselőket választottak a szövetség Elnökségébe, Felügyelőbizottságába és Etikai Bizottságába. Így március 22-től egy teljesen megújult vezetés segíti Kapitány István, a Menedzserszövetség tavaly márciusban megválasztott elnökének munkáját.

A most megválasztott vezetők közül a legtöbben már több éve támogatják aktív részvételükkel a szövetség munkáját. Mentorként vagy a szövetség által szervezett konferenciák előadóiként dolgoztak azon, hogy támogassák a magyar cégvezetők társadalmi szerepvállalását, és hogy minél több feltörekvő magyar menedzsert tudjanak hatékonyan mentorálni, hogy azok még nagyobb számban váljanak meghatározó szereplőivé a regionális és nemzetközi üzleti életnek.
A Menedzserszövetség megválasztott tisztségviselői:


ELNÖKSÉG
• Kapitány István – Elnök, Shell International Petroleum Company, London, Globális Executive Alelnök

Elnökségi Tagok:
• Blaskó Nikolett, ACG Reklámügynökség, Tulajdonos, Ügyvezető, MAKSZ elnök
• Borbély Zoltán, Schiller Flotta Kft., Ügyvezető
Kiss Attila, E.ON Hungária Csoport, Elnök-­vezérigazgató
• Lajkó Ferenc, DigiLog Consulting, Ügyvezető
• Mikola Gergely, International Personal Finance, Globális Vállalati és Kormányzati Kapcsolatokért Felelős Igazgató
Óhidi Zsuzsanna, Marquard Média Magyarország Kft., Ügyvezető Igazgató
• Takács László, Bridge to Deal Kft., Alapító-­Tulajdonos, Ügyvezető
• Vértes Gábor, Pauker Kft., Alapító-­Tulajdonos, Ügyvezető
• Dr. Zolnay Judit, MetLife Magyarország és Bulgária, Vezérigazgató

 

FELÜGYELŐBIZOTTSÁG
• Dr. Tálos Péter – Felügyelőbizottság Elnöke Foxconn csoport, Alelnök, Cloud Network Technology Kft., Ügyvezető Igazgató
Felügyelőbizottsági Tagok:
• Boros Péter, KÖMI Mérnök­iroda Kft., Tulajdonos
Dénes Attila, Aegon Biztosító Zrt., Igazgató
• Dr. Tomka János, Károli Gáspár Református Egyetem, Főiskolai Tanár

ETIKAI BIZOTTSÁG
• Dr. Békefi Veronika, Etikai Bizottság Elnöke
Szabadidő Balaton Air Kft., Idegenforgalmi Tanácsadó
Etikai Bizottsági Tagok:
• Bartók János, Quality and Value Tanácsadó Kft., Vezető Tanácsadó
Flesch Tamás, Continental Group Kft., Tulajdonos, Ügyvezető Igazgató
• Márton Katalin, Praktiker Kft. HR & CSR Igazgató
• Sellyey Tamás, DVM group, Operatív és Értékesítési Igazgató

 

 

A megújult Elnökség vállalja a hazai vezetési tapasztalatok európaiságát, és célja méltón képviselni a magyar menedzsereket külföldi fórumokon is. Fontosnak tartja a magyar és európai társszervezetekkel való minél hatékonyabb együttműködést, a Menedzserszövetség nemzetközi ismertségének előremozdítását, a közeljövőben tervezett Év Európai Menedzsere Díj átadását. A Menedzserszövetség tisztségviselőinek célja a magyarországi közép- és felsővezető közösség összefogása és támogatása, képviselve a Szövetség tagjainak érdekeit és szem előtt tartva a társadalmi értékteremtés filozófiáját. Kiemelt figyelemmel fordul a fenntarthatóság, a környezetvédelem, a nők és a kisebbségek társadalmi és vezetésben betöltött szerepe, valamint az üzleti világ és a nonprofit szféra kapcsolata felé. A Menedzserszövetség tisztségviselői a szakmaiságot helyezik a középpontba és pozitív vezetői mintát mutatnak, segítve ezzel a modern, európai vezetési kultúra megerősödését Magyarországon.

A Menedzserszövetség munkájáról részletes információkat itt talál: www.menedzserek.hu