Vitalitás Magazin (Erő, egészség, szépség magazin)

1994-2003-ig (10 év) //2012,2014,2016 ónálló számok-2014-ban közösen Világuta­zás magazinnal.

Mint az alcímében is olvasható az egészségtudatosabb életmód. Napjaink egyik fontos, a közbeszédben is gyakran tárgyalt kérdése az egészség. E tematikát ugyancsak színesíti, hogy az elmúlt évtizedekben a hagyományos orvoslás mellett az úgynevezett alternatív gyógymódok is polgárjogot nyertek a gyógyításban. A korszerű táplálkozás, gasztronómia, illetve a sport, a testedzés iránt érdeklődő közönségnek köszönheti születését.

Jelenleg (2016-tól) folyamatosan a Tőke-Piac-Gazdaság magazinon belül jelennek meg.

Manager Open 2016-Győr

A hazánkban egyedülálló szabadidős- társasági de egyúttal üzleti rendezvény sorozat Hámori Tamás, volt élvonalbeli játékos, a Magyar Tenisz Szövetség nemzetközi képviselője – maga is cégtulajdonos – kezdeményezésére indult el 2005-ben.

Manager Open név alatt immár tizenegyedik éve kerül megrendezésre az Országos Menedzser Teniszbajnokság. A szervezők jelenleg már közel ezer teniszt kedvelő és aktívan űző menedzsert, cégvezetőt és vállalkozót tartanak nyílván. Ez a verseny sorozat ma már komoly marketing értékkel rendelkezik. Ezért nem véletlen, hogy olyan neves cégek támogatják, mint a KPMG, a Béres Rt, a Neckermann Utazási Iroda vagy az Opel.
Elkezdődött az új idény és azzal kerestük meg Hámori Tamást, aki kezdettől fogva a Bajnokság főszervezője és versenyigazgatója ismertesse az ez évi programot, az idén bevezetésre kerülő újdonságokat, valamint számoljon be a már eddig lezajlott két regionális tornáról.

Bővebben: Manager Open 2016-Győr

Lovasterápia sérült gyerekeknek

Ez a hétvége nem kedvezett a lovaglóknak. Egyfolytában esett az eső, igaz, olykor kivillant az ég kékje a felhők mögül, de mire örvendezhettünk volna, ismét elborított mindent a szürkeség. Mindenki bosszús volt, kivéve a gyerekeket. Ők vígan ugráltak a pocsolyákban, dagonyáztak a sárban. Fóton vagyunk, a híres gyermekvárosban, a még ma is pompás Károlyi birtokon, annak is a legvégén, ahol az ősfákkal roskadozó erdő takarásában van egy pompás lóversenypálya. Itt gyülekeztek a lovas sport szerelmesei, hogy összemérjék tudásukat.

A Gyermekmentő Szolgálat fóti Lovasterápiás Központjában három napon keresztül egymás mellett, sőt egy játékos és látványos versenyszám erejéig egymással versenyeznek élsportoló lovasok és a fogyatékkal élő gyerekek. A közös versenyzés egyrészt hatalmas élmény a gyerekeknek, másrészt népszerűsíti a lovasterápiát, mint kiegészítő terápiás eljárást, és nem utolsósorban az egész lovassportot is. A hosszú hétvége hagyományosan jó hangulatban, sok vidámsággal és játékkal telik Fóton. Erről nemcsak a lovak, a díjlovasok és a gyerekek gondoskodnak, hanem rengeteg önkéntes is: szervezők, lovászok, bohóc, arcfestők, animátorok, játékok, és nem utolsó sorban a támogató cégek. A terápiás versenyek összdíjazása 4.000.000 Ft. A verseny szervezői tudatosan nagyobb díjakat adnak a fogyatékos gyerekek versenyén, mint az élsportolók esetében. Ez az összeg rengeteget jelent az intézményeknek! A versenyre érkező gyerekek és kísérőik utaztatásáról, szállásáról és ellátásáról szintén a Gyermekmentő Szolgálat gondoskodik. Az egyes versenyszámok házigazdai szerepét a Gyermekmentő Szolgálat ismert közéleti tagjai vállalták el.

Bővebben: Lovasterápia sérült gyerekeknek

„Rácsellenes” program és örökbefogadás

150 esztendő telt el, ami­óta kinyitotta kapuit a Fő­városi Állat-és Növénykert, ám sikere azóta is válto­zatlan. Kicsik és nagyok, unokák és nagymamák lá­togatják Budapest világhí­rű látványosságát, amely most megújulóban van. Er­ről beszélgetünk Dr. Persányi Miklós professzorral, az Állatkert főigazgatójával.

– A kezdet valóban 150 éve volt, ami­kor a Bécs melletti Schönbrunn min­tájára úgy határoztak a városatyák, hogy a fővárostól kapott Városer­dőben nekilátnak az építkezésnek, A pesti állatkertet ma már szinte hi­hetetlen nemzeti összefogás hívta életre: Petz Ármin, a város főkertésze semmiféle fizetséget nem fogadott el, ingyen álmodta meg és alakítot­ta ki az állatkert parkrészeit. Szintén ingyen készült a Nagy-tó, és a tavat tápláló kút Reitter Ferenc csatorná­zási mérnök tervei alapján. Ifj. Koch Henrik és Szkalnitzky Antal – a kor­szak legnevesebb építészei – is részt vettek az épületek tervezésében. De az idő vasfoga, no és a világhábo­rú több felújítást is igényelt. S most, hogy a Vidámparkot lebontották, a területet megörökölte az állatkert.

Bővebben: „Rácsellenes” program és örökbefogadás

A JVSZ párbeszédet kezdeményez a fenntartható egészségügyi rendszer létrehozásáról

A JVSZ Egészségügyi Bizott­sága a Figyelő Medicina Kon­ferencia keretén belül párbeszédet indított a hazai egészségügyi helyzetről, annak kihívásairól, és arról, hogy a kormányzat és a versenyszféra képviselői közötti párbeszéd miként segíthetné az egészségügyet, illetve annak fenntartható pályára történő állítását

Hazánkban ma a várható élettartam 4 évvel rövidebb, mint az OECD országok átlaga, az Európai Unión belül pedig vezető helyen állunk mind a daganatos, mind a szív- és érrendszeri halálozások terén.
Ugyanakkor az országon belüli különbségek is meglehetősen nagyok, a Nyugat-Dunántúlon élők átlagosan 64 egészséges életévre számíthatnak, míg az Észak-Alföldön élők 10 évvel kevesebbre.
„Közös az érdekünk a lakosság egészségének megőrzése, az egészségtudatos életmód ösztönzése, hiszen az ország versenyképessége, a gazdasági növekedés feltétele az egészséges humán erőforrás” mondta Blazsevácz Péter a JVSZ EÜ bizottságának elnöke.
Szlávik Péter a Bizottság alelnöke szerint az egészségügy fenntartható jövőjének megfogalmazásához partnerségre és nyílt őszinte párbeszédre van szükség. A fenntarthatóság feltétele, hogy az életkilátásokat és az életminőséget úgy lehessen hosszútávon növelni, hogy közben a költségvetés egyensúlya is megmaradjon. Mindez részben pénzkérdés, részben szabályozási, strukturális kérdés. A szervezet egyedülálló platformot teremt a szektorális érdekeken felül álló közös gondolkodásra az egészségügy közös jövőjéről, hiszen a JVSZ keretein belül a kórházi étkeztetéstől a képalkotó diagnosztikán át a gyógyszeriparig egy széles és reprezentatív horizontális bázis van jelen.
A JVSZ a megkezdett párbeszédet a jövőben is folytatni kívánja, az elnökség bejelentése szerint egy átfogó felmérést készítenek a hazai egészségügy legnagyobb kihívásairól, melynek eredményeit az ősszel tervezik megvitatni.

AlkoholStop

Nem véletlen, hogy az Alko­hol­STOP programot egy egészségügyi alapítvány indította. S az sem véletlen, hogy egy gyermekkórházhoz kötődik a javaslat. A Heim Pál Alapítvány munkatársai ugyanis úgy gondolták, hogy az alkoholfogyasztás visszaszorítását megelőzéssel, azaz a kamaszkorú gyermekek körében végzett ismeretterjesztő munkával kell kezdeni. Több ezren vettek részt a Heim Pál Alapítvány és a METRO közös rendezvénysorozatán augusztus 29-én a budaörsi METRO áruházban.

A Heim Pál Alapítvány AlkoholSTOP rendezvénysorozatának utolsó állomására itt került sor, melynek keretében a felelős alkoholfogyasztásra és az egészséges életmód fontosságára hívták fel az érdeklődők figyelmét. A METRO társadalmi szerepvállalási tevékenysége részeként eddig több mint 720 millió forint értékben támogatta partnerszervezetein keresztül a rászorulókat.
„A METRO számára kiemelten fontos a társadalmi felelősségvállalás, amely aktív felelősségtudatot jelent a környezettel és azokkal a személyekkel szemben, akikkel működése során, illetve az értékesítési lánc tagjaiként kapcsolatba kerül” – hangsúlyozta Horváth Imre vezérigazgató, s elmondta, hogy a mértékletes alkoholfogyasztás a kiegyensúlyozott, egészséges életmód része. Magyarországon azonban sokan nincsenek tisztában az egészségügyi kockázatokkal – a felelőtlen, mértéktelen alkoholfogyasztás számos korosztály esetében probléma, így az egyik legégetőbb társadalmi téma a tudatos alkoholfogyasztásra nevelés kérdése. A felelős alkoholfogyasztással a hosszú távú, országos szintű egészségügyi költségek is jelentősen csökkenthetőek, és közvetett módon a magyar fogyasztók fizikai, érzelmi, szellemi és mentális jólétének megteremtését segíthetik, támogathatják.

Bővebben: AlkoholStop