Vállalat eladási hullám következhet

Továbbra is a stratégiai befektetők dominálnak a hazai M&A piacon, azonban jelentősen megnőtt a határon belüli tranzakciók aránya a korábbi egyoldalú, külföldi vevő – magyar eladó fennállás jellemezte állapothoz képest. A Joint Venture Szövetség (JVSZ) Az úttörő generáció nyugdíjba készül néven megtartott szakmai rendezvényén elhangzottak szerint a családi vállalkozások körében kisebb eladási hullámra lehet számítani az elkövetkezendő években.

Fordulóponthoz érkeztek a rendszerváltás környékén alapított családi vállalkozások, a vezetők első generációja ugyanis hamarosan nyugdíjas korba lép. Számos esetben azonban nem megoldott az utódlás kérdése, illetve az is előfordulhat, hogy egyéb okokból nem kíván tovább a céggel foglalkozni az addigi tulajdonos. A cégértékesítés azonban egy sajátos terület, aminek lebonyolításához nem feltétlenül elegendő az akár több évtizedes vezetői tapasztalat – figyelmeztet Simonyi Tamás, a KPMG Tanácsadó Kft. szenior igazgatója.
Simonyi Tamás a hazai M&A piacról szólva elmondta, már korántsem jellemzi azt a rendszerváltást követő első években tapasztalható egyoldalúság, ahol a magyar cégekre rendre külföldi vásárlók jelentkeztek be. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján manapság már kifejezetten sok a határon belüli tranzakció, az értékesített vállalatok jellemző profilját tekintve pedig leginkább a telekommunikáció és média, az energia- illetve az ingatlan iparágak területén volt a legnagyobb mozgás. Ami a vevőkör összetételét illeti, erősen felülreprezentáltak a stratégiai befektetők, miközben a pénzügyi befektetők száma hozzájuk képest elenyészőnek mondható.

A tulajdonosok jellemzően akkor járnak jobban, ha külföldi vevő számára értékesítik a céget, mivel ebben az esetben lehet többnyire magasabb árat kialkudni, a hazai befektető ezzel szemben leginkább vagy olcsón vesz, vagy sehogy. Érkezzen azonban akárhonnan a vásárló, az eladni kívánt magyar cégek többnyire ugyanazokkal a problémákkal küzdenek, egyik legjelentősebb közös nevezőjük a vállalatméretből adódik. Az eladásra kínált hazai vállalkozások jelentős része ahhoz még túl kicsi, hogy egy külföldi befektető érdeklődését felkeltse, ahhoz azonban már túl nagy, hogy egy addigi versenytárs képes legyen megvásárolni. Mint azt Simonyi Tamás kifejtette, rendszerint akkor éri meg az akvizíció, ha az addigi vállalatmérethez legalább 10, legfeljebb 30 százalékot ad hozzá, ebben a sávban mozogva ugyanis viszonylag jelentős növekedést lehet realizálni a kockázatok minimalizálása mellett.
Gyakran azonban biztosnak látszó vevők mellett is könnyedén ki tud siklani egy cégeladás, a tulajdonosok ugyanis alapvető dolgokkal nincsenek tisztában, köztük a vevői igényekkel sem. Simonyi Tamás szerint ez sem meglepő, sem elítélendő, hiszen különösen a családi vállalkozások esetében jó eséllyel életében először csinál ilyet a tulaj, ráadásul összetett, komplex folyamatokról van szó. Az esetlegesen nagyobb haszonnal kecsegtető külföldi vevő az eltérő üzleti kulturális háttér miatt további bonyodalmat is jelenthet. Mindettől függetlenül az eladási pozíciót biztosan javítva, ha nyereséges, erős cash flow jellemezte üzletről van szó, jelentős piaci részesedéssel és minél nagyobb exporthányaddal. Ugyancsak komoly értéknövelő tényező, ha a vállalat saját, levédett márkanévvel rendelkezik, illetve különösen fontos a rendezett jogi háttér, és a minél makulátlanabb múlt.
A külföldi vevő a hazaival ellentétben alapvetően jóhiszemű, de irtózik a politikai jellegű üzleteléstől, a szabálytalanságoktól, peres eljárásoktól, de a hullámzó eredmény és a gyakori vezetőváltás is taszító számára. Alapvetően a cégvásárlással vagy piacot, vagy termelési kapacitást kíván növelni, jelenleg utóbbi az általánosabb, és amíg a magyar munkaerő olcsó marad, addig ez is marad az előtérben. Motiváció lehet a földrajzi lefedettség is, többnyire regionális jelenléttel bíró nagyvállalatok esetén, de bármit azért így sem vesznek meg.
Különösen a családi vállalkozások esetében gyakori akadályozó tényező az erős menedzsment hiánya. Számos vállalat egyfajta one-man-show-ként működik, ami egyfelől azért is problémás, mert a cég eladásával gyakorlatilag az addigi egyszemélyes vezetőség is eltűnik, illetve ezekben a vállalatmodellekben többnyire a tulajdonos területe a meghatározó, a vállalatirányítás fennmaradó része afféle szükséges rosszként elsorvad. A különféle vállalatirányítási rendszerek alkalmazása ebből a szempontból nézve is szerencsés megoldás lehet, jelentősen hozzájárulhat a zökkenőmentes tulajdonosváltáshoz, ezáltal értéknövelő tényező szerepét is betöltheti.
Az eddigiekből is látható, hogy a hazai cégek vélhetően csak kis hányada tudna megfelelni ezeknek az elvárásoknak, ugyanakkor ez korántsem jelenti azt, hogy a többség számára lehetetlen feladat a vállalat értékesítése. A KPMG igazgatója szerint nem baj, ha egy-egy szempontból nem felel meg az eladásra kínált cég ennek az ideálnak, akár még egy jelentősen eladósodott cég is találhat új gazdára. Ezekben az esetekben azonban nagyon fontos, hogy minden egyéb szempontból kifogástalan legyen a cég működése.
A siker lehetőségének maximalizálása érdekében mindenképpen érdemes már az eladási szándék megszületésekor tanácsadót megbízni a folyamat levezénylésével, rengeteg ugyanis az olyan „banánhéj”, amin nagyon könnyű elcsúszni, és melyek nem megfelelő kezelése esetén túlságosan hosszú időre nyúlik, majd jó eséllyel elhal az eladási folyamat. Családi vállalat esetén ráadásul lehetetlen az érzelmi kötődés figyelmen kívül hagyása, egy meghiúsult üzlet pedig rossz szájízt hagy maga után, ami aztán a következő tárgyalópartnerre is jó eséllyel átöröklődik. Szintén a családi vállalkozások egyik legnagyobb problémája a személyes és a vállalati szféra összefonódása, a családi tulajdon cégen keresztül történő vásárlása, elszámolása, tulajdonlása, ezek mind potenciális értékcsökkentő tényezők.
Simonyi Tamás szerint a tanácsadó felfogadása mellett a legjobb, amit az eladó tehet, ha nyílt kártyákkal játszik, és figyel rá, hogy a kritikus területek, tényezők rendben legyenek. Javíthatja a pozíciókat az is, ha sikerül a potenciális vevők között versenyt generálni, vagy legalább azt az érzetet kelteni, hogy van ilyen – ez jellemzően csak az esetek 20 százalékára igaz.