Vasárnapi munkaszünet körüli harcok a két háború közötti élelmiszerkereskedők vonatkozásában

A fűszeresek (az akkori élelmiszerkereskedők zöme) legnagyobb szervezete a két háború között a többször átalakult Magyar Fűszerkereskedők Orszá­gos Egyesülete volt. Az Egyesület 1894-ben alakult meg, melynek életébe az élelmiszerkereskedő szakma nagyjai bekapcsolódtak. Az egyesület szakmai munkát végzett, s saját folyóiratot is kiadott a szervezet.
A magyar állam, a székesfővárosi tanács és a kereskedelmi és iparkamarák képviselőivel az egyesület rendszeresen konzultált, különféle szakmai, gazdasági és piaci ügyekben. Javaslatot tettek például a vasárnapi munkaszüneti nap bevezetése körüli politikai harcokban, emellett külön egyeztetést folytattak törvénykezési, adózási és vám ügyekben illetve élelmezésbiztonsági kérdésekben.
Az első világháborúig a bolti nyitvatartás viszonylag egységesen, törvényileg rendezett volt. Ezt a 28559/1903-as Kereskedelmi Minisztériumi rendelet szabályozta. A háború után azonban nem voltak egységek a jogszabályok. Ekkoriban a Károlyi kormány által kiadott 6184/1918. sz. rendelet szerint vasárnap csak a kenyér, péksütemény, tej, gyümölcs, főzelék- és zöldségfélék, továbbá az élővirág kizárólagos árusítására berendezett üzletek reggel 7-től délelőtt 10-ig való nyitvatartását engedélyezték. A hatóságok nem következetesen tartották be a rendeletet és hol a korábbit, hol a későbbit alkalmazták. Ezért kérték a kereskedők a szabályozás egységesítését. „Mindaddig, míg e rendelet megjelenik, a vasárnapi nyitva tartás tekintetében csak azt a tanácsot adhatjuk kereskedőinknek, hogy alkalmazkodjanak az illető helységben lévő szokáshoz, illetve kétség esetén a helyi hatóság véleményét kérjék ki.” Emellett más problémáik is adódtak. A legélesebb vitáik az áruházakkal voltak. A 20. századi kereskedelem fejlődésével megjelentek az a korszerű, modern áruházak, amelyek a fűszeresek konkurenseivé váltak. Ezek azonban nem voltak felkészülve minden tekintetben a kereskedésre. Így a fűszeresek az áruházak ellen felléptek, s a szakképesítés meglétéről, annak milyenségéről, és a hétórai bezárás problémájáról tárgyaltak az akkori kormányzattal. Az 1930-as évek közepén élesedett a verseny az áruházak és a fűszeresek között az egységáras termékek bevezetése miatt. Nehezítette a helyzetet a nem kerekített árak kialakítása is, amely szintén visszásságokat eredményezett.

A gazdasági világválság is hatással volt a fűszeresekre különösen nagy problémát jelentett, e helyeződtek, a fűszeresek tiltakoztak a vasárnapi nyitva tartás miatt, ezért 1931. március 22-én országos akcióként zárva tartottak a fűszerboltok. A mindenkori kormányzat a vasárnapi nyitva tartás mellett érvelt következetesen. Az áruházak ellen 1936-ban több nagygyűlésen tiltakoztak a fűszeresek.
A fűszeresek mellett más érdek-képviseleti szervek is részt vettek a fellépésben. A szakma problémáit a fűszeresek, élelmiszerkereskedők az országos nagygyűlések kívánták rendezni: 1935-ben Debrecenben, 1936-ban Cegléden, 1937-ben Szombathelyen, 1938-ban Eszter­gom­ban tartottak országos fűszeres kongresszust. Ezeken az eseményeken a szakma mellett a minisztériumok, a helyi szervezetek, a helyi hatóságok és a rokonszakmabeli képviselők is részt vettek. A külföldi társszervezetek nemzetközi kongresszusain is bizottsági képviselők részt vettek, ott azonban nem tudtak, hathatós az Egyesület számára is eredményt hozó képviseletet biztosítani vagy szemmel látható együttműködésen alapuló eredményeket elérni. A kormány végül rendelettel szabályozta az áruházakban árusítandó élelmiszerek körét és megtiltotta nekik, hogy nem kerek egység, vagy súly áron árusítsanak termékeket. 1935-ben végre szabályozták a vasár­napi munkaszünetet az 45.268/1935 és a 60.222/1935 K. M. ren­delettel. A székesfőváros, a törvényhatósági jogú városok, valamint a megyei városok területén a túlnyomóan élelmiszerek árusítására berendezett üzletek csupán tejet, tejterméket, kenyeret, péksüteményt, főzeléket, zöldséget, gyümölcsöt volt szabad árusítani egész évben át reggel 7-től délelőtt 8 óráig. Minden más kereskedésnek szüneteltetnie kellett a tevékenységét. Nagy és kisközségek esetén reggel 7-től délelőtt 9-ig volt szabad árusítani. Így tehát egy-vagy két órára ki kellet nyitniuk a kereskedőknek. Azonban a teljes vasárnapi munkaszünet a tiltakozások ellenére sem valósulhatott meg. A vasárnapi tejellátási gondok miatt a kormány végül szabályozta a vasárnapi nyitva tartást. Az esti hét órai hétköznapi zárva tartás ügye csak az 1940-es évek elején oldódott meg, az élelmiszerüzletek hétközben este 7-kor, szombaton 8 órakor voltak kötelesek bezárni. A korábbi gyakorlat szerint hazánkban általában évszakonként, településenként változóan általában napkeltétől napnyugtáig voltak az üzletek nyitva. Az 1940-es évek elején továbbra is közösen a fűszeresek a csemegésekkel együtt küzdöttek a vasárnapi teljes munkaszünetért, amelybe a Kereskedő Ifjak Társulata és a Szövetkezetek is bekapcsolódtak. A korabeli szakmai sajtó folyamatosan beszámolt a szervezetek által kialakított hozott javaslatokról. Mindezek azonban nem hoztak csak részbeni eredményt, s a kormányzat rendeletekkel szabályozták az egységes nyitvatartást. A gyakorlat azonban azt mutatta, hogy országosan az élelmiszereket árusító nyílt árusítási üzleteknek nem volt egységes nyitva tartás megállapítva. A nyitás ideje legkorábban reggel 5 óra körülre volt tehető, de a záróra körül is szabályozási problémák akadtak. A zárórát 1913-ban és 1921-ben szabályozták illetve a helyi rendeletek voltak érvényben. Általában fél 9 és fél 10 közé esett a zárás ideje hétköznapokon. Este 7 óránál korábban azonban nem szabadott bezárni. Ezt követően a második világháborúban külön rendeletileg a hadi gazdálkodáshoz igazodva többször szabályozták a nyitvatartást. 1942-ben hoztak több újabb rendeletet, ekkoriban 9 óra előtt nem lehetett kinyitni a boltoknak. A háború után természetesen minden megváltozott. A szakmai szervezet a Fű­szer­kereskedők Országos Egye­sü­lete megszűnt szerepét az 1947-ben megalakult KISOSZ vette át. A nyitva és zárvatartást ismét rendeletileg szabályozták, de ez már egy másik történet.

Török Róbert
történész-muzeológus