A gyáripar helyzetének konjunkturális alakulása

Írta: Varga István dr. egyetemi magántanár
Világgazdasági Szemle – Budapest, 1937. január 4. * IV. évfolyam 1. szám

A m. kir. Központi Statisztilkai Hivatalnak évről évre köz­readott, a gyáriparra vonatkozó statisztikai adaiai rend­kívül értékes képet nyújtanak a gyáripar fejlődéséről. A legújabb, az 1935. évre vonatkozó adatok a sajtó útján már nyilvánosságra kerültek. A szóbanforgó adatok azonban módot nyújtanak további érdekes számításokra. Két koráb­bi tanulmányomban[1] ezeket az adatokat 1933-ig, részben pedig 1934-ig bezárólag feldolgoztam.

Talán nem érdektelen, ha e korábbi tanulmámyaim nyo­mán a Statisztikai Hivatal újabb adatait is átdolgoztam.

1. A gyáripári tőke-hozadékkoefficiensének változása

A gyáriparban teljesített munkanapok száma 1935-ben 1934-hez képest 11%kal, 1932-höz viszonyítva pedig 32%- kal emelkedett. A teljesített munkanapok száma ekkor márcsak 10%-kal volt kisebb, mint az. 1928. évi csúcspont idején, de az 1925-27. évi átlaghoz képest 5%-os többlet je­lentkezett.

A gyáripari termelés bruttó értéke 1935-ben 11%-kal nőtt. Az 1933. évi minimumhoz képest a többlet 25%-os. Az 1928. évi maximumtól a termelés 1936. évi bruttó érté­ke még mindig 24%-kal elmaradt a bekövetkezett jelentős olcsóbbodás következményeképpen, de az 1925-27. éveik átlagával szemben a csökkenés csak 6%.

A gyáripari termelés helyzetére a bruttó termelés alakulá­sánál a nettó termelési érték (value added by manufacture) jellemzőbb. Ezt akkor nyerjük, ha a bruttó termelés érté­kéből levonjuk a termelés során felhasznált nyersanyagok, félgyártmányok és üzemi segédanyagok, valamint a türe- lő- és világítási anyagok értékét. A gyáripari termelés nettó értéke 1935-ben 7%-kal növekedett és ekkor az 1933. évi mélyponthoz képest 19%-os emelkedést mutatott. Az 1929. évi csúcsponttal szemben a csökkenés még mindig 24%-os, az 1925-27. évek átlagával szemben azonban csak 1%.

Bővebben: A gyáripar helyzetének konjunkturális alakulása

Az új ipari forradalom

Írta: Varga István dr. egyetemi magántanár
Világgazdasági Szemle Budapest, 1938. június 4. * V. évfolyam 6. szám

A XVIII. század ipari forradalma elsősorban mechanikai jellegű volt. Ezt követte a szociális forradalom, a munkás­kérdés átalakulása. A háború utáni évek ipari forradalma pedig részben vegyi jellegű, a szintétikus nyersanyagelőál­lítás tekintetében s részben — legalább is a középeurópai országokban — a pótanyaggazdálkodás problémája lépett előtérbe.

De a szintétikus nyersanyagelőállítás okozta forradalom szembetűnő volta mellett sem szabad arról megfeledkezni, hogy a mechanikai jellegű, valamint a szociális jellegű ha­ladás az utolsó esztendőkben ismét rendkívül gyors volt, oly gyors, hogy alighanem a gazdasági evolúció és forradalom határán levőnek minősíthető. E kétirányú haladás tempója a különböző országokban természetesen más és más. Az Egyesült Államokban mutatkozó haladásról jó képet ad az United States Steel Corporation, az ú. n. Acéltörszt legutóbbi évi jelentése, amely 10 esztendőre vonatkozóan nyújt átte­kintést. Európában alighanem kevesen ismerik ennek a vál­lalatnak méreteit. Az Egyesült Államok acélpiacán távolról sem egyeduralkodó. Az Egyesült Államok acéltermelésének csupán 37%-át állítja elő. De még így is közel 300.000 mun­kást alkalmaz (ez több mint az egész magyar gyáripari mun­káslétszám). Részvényeinek tulajdona sok tekintetben de­mokratizált. Részvényeseinek száma ugyanis 213.000 s ezek közül 40.000 a vállalatnak is alkalmazottja.

Bővebben: Az új ipari forradalom